Ukrajna történelme nagy népvándorlásokkal kezdődött. Kr. e. VII. századtól IV. századig a Fekete Tenger északi sztyeppéit a szkíta törzsek uralták, évszázados külső politikai és kulturális uralmat szerezve. A szkíta kultúra nyomait a kijevi Barlangtemplomban találhatjuk, ahol a sírokban finoman megmunkált aranyműveket találtak, melyek részletgazdag állati és emberi formákat tartalmaznak. A szkítákat követően a mai Ukrajna területét a keleti-gótok, hunok és török-iráni kazárok uralták.
A ruszinokként ismert skandinávok voltak az első olyan törzsek, melyek egyesültek és hosszabb ideig uralmuk alatt tartották a területet. A ruszinok Kr. sz. 882-ben elfoglalták Kijevet. A X. század végére a város egy egységes állam központja lett, amely Kijevi Ruszinként volt ismert. A Volga folyó nyugati részétől a Dunáig, illetve déltől a Balti-tengerig terjedt. 988-ban a kijevi ruszin vezető, Volodymyr, felvette a kereszténységet Konstantinápolytól, amely a bizánci hatás hosszú időszakának kezdetét jelentette az ukrán politikában és kultúrában. 1520-ra az ottomán birodalom elfoglalta Ukrajna tengerparti területeit.
A 15. században az ukrán sztyeppék népességének nagy részét megsemmisítették a katonai küzdelmek és a járványok. A térség az elmenekülő parasztok és ortodoxok tömege miatt vált hírhedtté. Ezek a népek később kozákokként váltak ismertté (a török nyelvben ez törvényen kívülit, kalandozót vagy fosztogatót jelent). Az ukrajnai kozákok olyan államot hoztak létre, amely - noha politikailag lengyel, majd orosz uralom alá került - jelentős önállósággal bírt. 20 évvel később azonban Lengyelországra és Oroszországra vált szét.
Az ukrán nacionalizmus az 1840-es években virágzott, amely arra kényszerítette az orosz hatóságokat, hogy betiltsák az ukrán nyelvet az iskolákban, újságokban és könyvekben. Az I. Világháborút és a cári uralom összeomlását követően Ukrajnának lehetősége nyílt volna arra, hogy elnyerhesse függetlenségét. A sokféle frakció egyike sem nyert döntő támogatást. Polgárháború tört ki, és az ország hirtelen anarchiába esett, amely során hat hadsereg harcolt a hatalomért, és emiatt Kijev ötször cserélt gazdát egy év alatt. Az Oroszországgal, Lengyelországgal, különféle ukrajnai politikai és etnikai frakciókkal folytatódó harcok eredményeképp Lengyelország megtartotta Ukrajna nyugati részeit, Szovjetunió pedig a többit. 1922-ben Ukrajna hivatalosan a Szovjetunió részévé vált.
Miközben a moszkvai vezetést lefoglalták a közvetlen, belső problémák, az 1920-as évek második felében újabb ukrajnai nemzeti felkelés tört ki. Amikor Sztálin 1927-ben hatalomra jutott, Ukrajnán tesztelte a "káros" nacionalizmus elfojtását. 1932-33-ban olyan "éheztetési programot" tervelt ki, amely 7 millió ukrán életébe került. Az értelmiségek kivégzése és deportálása tovább csökkentette az ország népességét. Sztálin ezután az ország elsődleges vallási szimbólumaival, templomaival és székesegyházaival folytatta a tisztogatást, leromboltatva több mint 250 épületet. Az 1937-39-es események során további, több százezer ukránt végeztek ki, vagy küldtek szovjet munkatáborokba. A II. Világháború további pusztulást és halált hozott, amely során a Vörös Hadsereg és a német erők között dúló háborúban 6 millió fő halt meg. Becslések szerint a 20. század első felében a háborúk, éhezések és népirtások következtében Ukrajna felnőtt férfi lakosságának fele, és női lakosságának negyede halt meg.
Az 1986-os csernobili katasztrófa és a nyilvánvalóan lassú hivatalos orosz válaszlépés széleskörű tiltakozást váltott ki. Két évvel később az elszigeteltségből kitört az Egyesült Keleti egyház. Kijevben prominens értelmiségek és írók létrehozták az Ukrán Népi Mozgalmat, melynek képviselői helyeket szereztek az ország parlamentjében, 1990-ben. Júliusban a parlament kinyilvánította szuverenitását - de nem kiválását -, melynek kevés hatása volt. Röviddel azután, hogy 1991 augusztusában meghiúsult a szovjet állampuccs, betiltották az Ukrán Kommunista Pártot (CPU), és decemberben a lakosság túlnyomó része a függetlenségre szavazott.
Ukrajna első elnökének Leonid Kravchukot (a CPU korábbi titkárát) választották meg. Oroszországgal egyre inkább megromlott a kapcsolat a nukleáris fegyverek elosztása, illetve a Fekete-tengeri flotta (Szevasztopol kikötőjében állomásozott) irányítása körüli viták következtében. Eközben a hatalmas mértékű infláció, a nyersanyag hiány, a zuhanó fogyasztói vásárlóerő megingatták az országot, és kiélezték a regionális és etnikai feszültségeket. Az 1994-es elnökválasztáson az orosz támogatottságú reformer Leonid Kuchma legyőzte Kravchuk elnököt. A CPU előnyt kovácsolt a politikai és gazdasági bajokból, jelentős számú parlamenti széket szerezve meg az 1994-es választásokon. Az 1990-es évek végére újra fellángoltak az ellentétek Ukrajna és Oroszország között, Ukrajna erősödő NATO kapcsolatai miatt.