Dánia történelme

Mint már az oktatás fejezetben elmondtuk, sajnos a dán gyerekeknek is kell tanulni. S itt is- mint minden országban- szerepel a tantárgyak között a történelem. Minket ilyenekkel nyúznak, hogy Árpád, Szent István, Könyves Kálmán... de lássuk, szegény dán sorstársainknak mikkel kell megbirkózniuk:

A kezdetek: Hát... nem mondhatnám, hogy a dán iskolások szerencsések lennének... Dániáról már igen korai források is fennmaradtak. Errõl az "országról" elõször Pytheas, a Krisztus elõtti 4. század második felében élt görög hajós és csillagász mûvében, az "Óceán"- ban olvashatunk - hál'Isten nem túlzottan hosszú - leírást. És hogy még tovább tetézzük a szerencsétlenségüket,  a vikingek általános jellemzését is meg kell tanulniuk- hisz a dánok ezektõl a harcias hajós népektõl származnak.

Elsõ királyuk a monda szerint Harald Hildetand volt, aki 695-ben esett el. Halála után Sigurd Ring svéd király utódai vették át a hatalmat, 50 évvel késõbb ezektõl pedig Ynglingek szerezték meg a trónt. (Hát igen.. ezek sem maradtak nyugton...) E családból származtak Nagy Károly kortársai és ellenfelei, Siegfried és Gottfried  (...hatalmas fantáziájuk volt a neveket illetõen...). Ez utóbbi 810-ben esett el egy, Nagy Károly ellen vívott csatában. A következõ évtizedekben elterjedt ugyan a kereszténység a dánok között, (Gottfried fia, Harald 826-ban, Mainzban megkeresztelkedett), de ez nem nagyon zavarta õket abban, hogy folytassák rabló hadjárataikat. 940-körül "Öreg" Gorm egyesítette a szigeteket Jütlanddal (A kontinentális résszel), létrehozva az eddigi legnagyobb egységes dán államot. (Nem tudni, hogy a név mennyire felel meg a "nomen est omen" jeligének - mindenesetre Grom jelentése "ütõdött" - vajon mit látot a mama a jövõben?) Ám ez az "idilli" állapot nem tartott túlságosan sokáig. I. Henrik német uralkodó az Eider-ig szorította vissza Gormot, és arra kényszerítette, hogy újraszervezze a korábban már feloszlatott keresztény egyházat. Fiát, "Kékfogú" Haraldot I. Ottó többször megverte, majd hûbéresévé tette. Harald unokája volt Nagy Kanut (vagy Knut), aki meghódította Norvégiát és Angliát, de fia, Hathaknut (ismét nagy névválaszték.. :) uralkodása alatt ez a két terület ismét önállósult. (Kékfogú hajós leszármazottai, Villásszakállú és fiai megkaparintották a Danelag néven ismert területen telepedtek le. (A Temzétõl északra található, az "Öt Vár országa" néven).  Majdnem fél évszázadig sikerült kihúzniuk itt, de aztán pá nekik!) Dániában Sven Esthridson alapított új dinasztiát, az Ulfingek dinasztiáját, minek tagjai közel négy évszázadon át tartották uralmuk alatt az országot. Bár Sven 5 fia kénytelen volt elismerni függését a Német-római Birodalomtól, de idejük alatt az országhoz csatolták Mecklenburgot és Pomerániát. A XII. század végén, VI. Canut uralkodásának idején Dánia területe kb. 100.000 km2 volt. Magába foglalta a szigeteket, Slezviget, Rügent, Holsteint, továbbá a skandináv-félsziget déli részeit. Még nagyobb, bár múlékonynak bizonyuló lendülettel "indult meg" az ország II. Valdemár uralkodásakor (XII. sz. eleje). II. Frigyes német-római császár átengedte neki Eider-tõl délre fekvõ német tartományokat, majd Valdemár -ezen felbátorodva- még ugyanezen évben elfoglalta Esztoniát, Hamburgot és Lübecket pedig behódoltatta. 4 évvel késõbb azonban egy vadászaton Henrik schwerini gróf elfogta (lehet, hogy szarvas marhának nézte..?! ), s szabadságáért kénytelen volt az eider-i területekrõl lemondani. Megpróbálta ugyan Holsteint visszaszerezni, de Bornhövede mellett irtó csúnyán elporolták.A halála után kitörõ családi viszályból-szokás szerint- a nevetõ harmadik-ez esetben a papság és a nemesség- került ki gyõztesen. Ezen megerõsödött "frakciók" 1320-ban hitlevél kiadására kényszerítették II. Kristófot, amelyben az uralkodó biztosította a papság, a nemesség, a polgárság és a pórok -vagyis az egész ország- jogait-a sajátjával szemben. E zavaros idõk alatt Slezvig jóformán elszakadt, a svédek pedig egyre nagyobb területeket foglaltak el. Nyolc év interregnum után IV. Valdemár Atterdag kezébe került a kormánykerék. Az új uralkodó nem sokat teketóriázott, visszaszerezte Schonent és Gotlandot, valamint megsarcolta Wisbyt. Kevésbé jó húzása volt, hogy Esztóniát eladta a német lovagrendnek. Míg azonban a király távol volt, a szövetkezett Hanza-városok elpusztították Koppenhágát.A szorongatott dán rendek 1370-ben a békéért cserébe óriási kiváltságokat biztosítottak a kereskedõvárosoknak. A hazatérõ Valdemár valószínûleg a fogát szívta, és átkozta a hülye fejét, hogy szanaszét kóborolt, de kénytelen volt a szerzõdést jóváhagyni.

A kalmári-unió kora (1397-1524)

Valdemárt a trónon Margit nevû leánya, Hakon norvég király neje követte, kit férje, majd fia, V. Olaf halála utána a svédek és norvégok is elismerték uralkodójukként. Margit elintézte, hogy öccsét, Erik pomerániai herceget mindhárom országban megtegyék trónörökösnek. Nemsokkal ezután, 1397-ben a három ország Kalmárban megállapodást írt alá, miszerint a három országnak ezentúl egy uralkodója lesz. Az új királyt a 3 ország közösen választja, s bár mindegyikük megtartja a saját törvényeit és jogait, csak együtt mennek háborúba,( kölcsönösen védik egymást az idegen hatalmaktól,) és más hatalommal is csak a másik két ország beleegyezésével léphetnek szövetségre. Ez így szép és jó lett volna, de szokás szerint valaki mindíg elbaltázott valamit...

VII. Erik kénytelen volt Svédország élére külön helytartót állítani; elszúrta a holsteini grófok ellen vívott háborút...nem csoda, hogy 1439-ben a dán nemesség elûzte. Õt unokaöccse, II. Kristóf bajor herceg követte a trónon, majd Kristóf halála után az eddigi svéd helytartó, I. Keresztély ragadta magához a hatalmat (persze csak miután elismerte a rendek adó-megszavazási és szabad királyválasztási jogát....rafkós rendek... :) ). Õutána János örökölte a három királyság koronáját, miután az elszakadt Svédországot újra leigázta, de Slezvigen és Holsteinen testvérével, Frigyessel kénytelen volt osztozkodni.

A reformáció korszaka

Jánost fia, II. Keresztély követte a trónon, kinek uralkodása alatt a három ország uniója véget ért.

Vérengzõ stílusát megunva a svédek Wasa Gusztáv vezetésével örökre elszakadtak Dániától.A dán nemesség és papság 1523-ban a viborgi gyûlésen megfosztotta az alkalmatlannak bizonyult uralkodót a koronától, és nagybátyját, I. Frigyest emelték trónra, aki biztosította a nemesség, valamint a ditmarsi pórok régi jogait, (ugye "nyaljuk a támogatóink talpát" )  és az 1527-es Odense-i országgyûlésen "behozta" a lutheránus vallást. Halála után a Hanza-városok megpróbálták ismét felültetni a trónra II. Keresztélyt, de ezzel magukat ültették fel: csak a pénzt pazarolták, ugyanis a dán nemesek nem voltak hajlandóak ismét elfogadni uralkodóul ezt a .. pancsert. A dán (és norvég) Trónt Frigyes fia, III. Keresztély szerezte meg.Az õ uralkodása alatt zajlott le az 1536. évi koppenhágai országgyûlés "indítványára" a vallásreformáció. ennek értelmében a papság igencsak kihullott a mózeskosárból: Az egyházi javakon a nemesség és a király osztozkodott, és világi hatalma pedig abszolút nem maradt... Ezekben az idõkben kezdett elõtérbe kerülni a Birodalmi Tanács (persze az országgyûlés rovására..), amely a király által a fõnemesek közül kinevezett tanácsosokból állt.

Míg ezen idõszakban a belsõ gondokat sikerült rendezni, a külföldi harcokkal egyik királynak sem volt szerencséje.. Mind II. Frigyes, mind IV. Keresztély alaposan leégett a többi hatalom elõtt: sem a svédek, sem a II. Ferdinánd német uralkodó ellen vezetett hadjárat nem járt sikerrel. Keresztély az 1629-es lübecki békében csak úgy kapta vissza a császáriak által elfoglalt tartományait, hogy megesküdött: ezentúl sosem avatkozik bele német ügyekbe.

De szokás szerint ezek a harcias ürgék semmibõl sem értettek... Ugyanis annak ellenére, hogy szinte mindenki laposra verte õket, megint nekiálltak hadakozni..ezúttal a svédek ellen. Hát most sem volt túlzott szerencséjük:Torstenson svéd hadvezér 1643-ban Gotland és Ösel átadására kényszerítette IV. Keresztélyt. .( A Svédország elleni katasztrofális Harmincéves háborúban Dánia területeket és pénzt veszített, a király az egyik szemét.)  Nagyon úgy tûnik, III. Frigyes örökölte apja balszerencséjét, és még meg is fejelte egy adaggal: a Sundon túl fekvõ összes területet kénytelen volt a svédeknek adni, plusz a Slezvig fölötti hûbérúri hatalmát is elvesztette.

Dánia mint abszolút királyság

Ezek a kudarcok érthetõen nem tetszettek senkinek, és alaposan aláásták a nemesség hatalmát. Eleinte a "fejesek" nem nagyon vettek tudomást az elégedetlenségrõl, de aztán 1660-ban alaposan megszívták: az ismét erõsödõ papsággal szövetkezett polgárság a királyt korlátlan és örökös hatalommal ruházta fel, valamint rábízta a  birodalmi alkotmány végleges megállapítását. Az 1665 november negyedikei törvény  (az ún. "lex Regia" ) kimondja, hogy az uralkodónak evangélikusnak kell lennie. Az örökösödést férfi-és nõágon egyaránt elismerték, a Birodalmi Tanácsot pedig eltörölték.

Frigyest V. Keresztély követte a trónon,õt pedig az "áldott emlékû"-nek nevezett IV. Frigyes (ismét megfigyelhetjük a hatalmas névválasztékot...), aki javított a pórok helyzetén, 1702-ben megkezdte a jobbágyság felszámolását, a postát pedig állami intézménnyé tette.Részt vett a nagy északi háborúban mint a svédek ellenfele. Elõször nem volt túl nagy szerencséje (a travendali békében kénytelen volt a holsteini hercegség függetlenségét elismerni, )de aztán fordult a kocka, és a 20 évvel az elõzõ után következõ deriksborgi békében visszakapta birtokait. VI. Keresztély és V. Frigyes uralkodása alatt az ország ismét fejlõdésnek indult, ami elsõsorban minisztereik (Schulin,; az idõsebb Bernstorff) érdeme.

A következõ uralkodó, VII. Keresztély elmebetegségét kihasználva udvari orvosa, Struensee hatalmas befolyásra tett szert; elõször elcsábította a királynét, végül magához ragadta a hatalmat. De elkövetett egy óriási ballépést: a nagyobb hivatalokban kizárólag németeket alkalmazott. Ez okozta végül bukását is 1772-ben. Az orvosból lett legfõbb miniszter kivégzése után a trónörökös, most már VI. Frigyes vette át a hatalmat, s végleg felszámolta a jobbágyságot.

Ezenközben a külpolitika eddig nagyjából nyugodt vizeken csordogáló hajója igencsak vad vizekre ért: Anglia elõször "csak" lebombázta Koppenhágát, utána már a dán hajóhadat követelte, s mikor nem voltak hajlandóak átadni, egyszerûen megtámadta Dániát és elvitte a flottát. Ezek az események az országot egyértelmûen Franciaország "karjaiba sodorták"; Frigyes csak azután pártolt el Napóleontól, mikor a "szövetségesek" Jütlandot meghódították. Az 1814-ben megkötött kieli békében Dánia kénytelen volt Norvégiát (Pomerániáért cserébe) Svédországnak, Helgolandot pedig Angliának átengedni. A bécsi kongresszus ezt a megállapodást annyiban módosította, hogy Dánia nem Pomerániát, hanem Lauenburgot kapta meg.

A bécsi kongresszustól a londoni jegyzékig

E vereségek, fõleg pedig Norvégia elvesztése igencsak mélyen sértette a dánok egóját, s német befolyás ellen fordította az országot.

A kormány pénzügyi reformokkal próbált az eléggé pocsék helyzeten javítani....Annyit sikerült elérni, hogy az összesen 242 millió tallér értékû államadósságnak legalább a kamatait ki tudták fizetni...hát, ez is valami...

1834-ben óriási csalódás érte az országot. 1930 óta élt a remény, hogy sikerülhet egy szabadelvû kormányt alakítani, de az 1834 március 15.-ei törvények porosz mintára csak rendi alkotmányt adtak, külön mindegyik tartománynak.A szigeti rendek Roeskildenben gyûltek össze, a jütlandiak Viborgban,a holsteiniek Itzehoeban, a slezvigiek Slezvigben. ez a kaotikus állapot persze senkinek sem volt jó, ezért a liberális reformokat követelõ mozgalmak egyre erõsödtek. De VIII. Keresztély rendelete hidegzuhanyként érte õket: az 1839 decemberében kiadott nyilatkozatban csupán a rendi alkotmányt fogadta el. Ezután a liberális pártok már a nemzeti érdekeket képviselõ csoportokkal is egyesültek. (A nemzeti liberális párt tagjai, az "Eider-dánok" már nemcsak modern alkotmányt, hanem Slezvig Dániába kebelezését is követelték.)

Hasonló természetû, de más céllal induló mozgalom kezdõdött Slezvigben is. Itt az hangoztatták: Nem kell az ósdi alkotmány, de nem kell a dán nyelv sem: a német nyelv legyen a hivatalos. Ezzel akarták a Dániától való lassú elszakadást elõkészíteni. De VIII. Keresztély ismét közbelépett: A 1846-ban Dániában érvényes nõági öröklést kiterjesztette Slezvigre is.

1848-ban Keresztély halála után fia, VII. Frigyes foglalta el a trónt. Frigyes rögtön trónra lépése után kiadott egy leiratot, melyben körvonalazta az új alkotmányt, plusz Dániának és Slezvignek külön alkotmányos ülést helyezett kilátásba. A nemzeti Eider-párt erõsen tiltakozott ez ellen,és márciusban olyan nyilatkozatot tettek, amiben megfogalmazták, hogy Slezvig neve CSEND!; és nincs semmibe beleszólása, mert csupán egy tartomány. Ez érthetõen sokaknak nem tetszett, így újból tüntetni kezdtek.. na nem azért, hogy Slezvig szabad legyen, hanem azért, hogy teljesen szüntessék meg külön részként emlegetni. Ennek következtében a király kénytelen volt a nemzeti párt tagjaiból kormányt szervezni.Ez az új kormány -jó szokás szerint- nyilatkozatot adott ki, mely szerint: "Dánia az Eiderig terjed", ami Slezvigben felkelést váltott ki. A lázadó tartományt Németország, Dániát Oroszország és Anglia támogatta.A 3 évi harc végén az idstedti csata a dánok gyõzelmét hozta.Az európai hatalmak 1850 június másodikán Londonban kimondták a dán monarchia oszthatatlanságát, és elismerték a trónöröklés rendjét.