A Nyugati Frank Birodalom utóda

A Francia Királyság területe a 10. században jóval kisebb volt a mai Franciaországnál. Lotharingia és a Provence-szal egyesült Burgundia Királysága a Német Birodalomhoz kapcsolódott. A francia király keleti szomszédja a Schelde torkolatától a Rhône deltájáig a német császár volt. A királyság területe délen elérte a Pireneusokat, délkeleten pedig a Spanyol Markot foglalta magában, amelynek déli határvonala az iszlám előretörése vagy visszahúzódása szerint változott. Ebben a földrajzi keretben mintegy 15 nagy feudális hatalmi központ jött létre. Vezetőik elismerték ugyan a király szuverenitását, de valójában teljesen függetlenül uralkodtak területük felett. A 9. század elejétől a 11. század elejéig a hatalom decentralizációjának története: a volt Frank Birodalom nyugati része királyságokra, majd hercegségekre, grófságokra, végül uradalmakra esett szét. Ez a folyamat három szakaszban ment végbe.

Territoriális önállóság

A 9. század végén és a 10. század elején jelentek meg a nagy territoriális hercegségek, őrgrófságok a királyság területein. A több grófságot (pagi) magában foglaló régiók fölötti "ban" jogát, amely egyesítette a katonai, adminisztratív és bírói jogok gyakorlatát, a király a helyi hatalom képviselőinek engedte át. [...]

Kicsiny államok, etnikumok

A hercegek, őrgrófok kormányzatukban a politikai hatalom valamennyi részét gyakorolták. Saját külpolitikát vittek: háborút indítottak, békét kötöttek. Okleveleket adtak ki, még ha ezek formái alsóbbrenduek voltak is a királyi okleveleknél. Belpolitikájukban az egyház támogatói, a Karoling-egyházpolitika követőiként igyekeztek a püspökségek és apátságok fölött befolyásukat érvényesíteni. Önálló államfőkként jelentek meg.
Ezek a régiók bizonyos fokú etnikai egységet is alkottak. [...]
A nagy kiterjedésu hercegségek ellenőrzése, különösen a központoktól távol eső területeké, igen nehézkes volt. A 10. század közepétől a periférián elhelyezkedő grófságok igyekeztek leválni és önállóságot szerezni. [...] A hercegségekhez hasonlóan a grófságok saját bel- és külpolitikát folytattak, s megalkották örökös dinasztiáikat.

Hatalmi struktúra

A 10. század végén és a 11. század elején, néhol még később, a grófsági keretek is meglazultak, s romjaikon megjelent az új hatalmi struktúra, a földesuraság (seigneurie). A gróf, a független hatalom birtokosa, a biztonság érdekében várakat építtetett, amelyek őrzését vikáriusaira vagy egy tőle függő hubéres birtokosra bízta. A várakkal azonban a hatalmat is szétszórta. A gróf elvesztette katonai, hadvezetési, ítélkezési és végrehajtási gyakorlatát az eszközök hiányában. A várurak fokozatosan függetlenedtek a gróftól, és ha elég erősek voltak, szintén átadták uralmukat fiaiknak. [...]

Közhatalom helyett magánhatalom

A várúr a várkörzet lakói fölött adminisztratív, katonai és igazságszolgáltatási hatalommal rendelkezett. [...]
A közhatalom lesüllyedt a legalsó szintre, a védelemre, helyét a magánhatalom foglalta el. Az úr a hatalmában lévő emberek fölött rendelkezett a seniori joggal, ami azt jelentette, hogy a paraszti és kézmuves lakosság várépítési, fenntartási, őrzési, sőt a háborúban gyalogos katonai szolgálattal tartozott. A földesúri jog magában foglalt pénzügyi jellegu szolgáltatásokat: a védelem fejében adót (taille) szedett, rendszerint természetben. [...] Igazságszolgáltatási joga a földesúrnak kiterjedt mindenféle bunesetre. [...] Végül az úr gazdasági jellegu jogai biztosították számára a különböző út-, híd-, kikötői és piacvámok szedését, továbbá a földesúri malmok, prések, sütők stb. kötelező használatának díját. [...]

Gazdasági élet

A gazdasági élet a birtok körül csoportosult, minden domínium igyekezett saját forrásait kiaknázni. A vár vagy a monostor körül majorságok, csurök, magtárak, malmok, prések voltak, muhelyek, ahol az ácsok, kovácsok dolgoztak, szerszámokat készítettek, az asszonyok szőttek stb. Luxuscikkek nem készültek, csak durva szükségleti tárgyak. Mivel e korban az államterület kétharmad részét erdő borította, az érintkezés rendkívül ritka és veszélyes volt. Az utak elhagyottak, jelentős erőfeszítés kellett, hogy eljussanak egy szomszédos településre. Bár a gazdaság tisztán rurális volt, mégsem szunt meg teljesen a kereskedelem. A földesurak és az apátságok alapítottak vásárt, piacot. A városok is inkább menedékhelyek, mint gazdasági központok voltak. A lakosság itt is zömmel faházakban élt, a tuzvész gyakori, a lélekszám alacsony volt. [...]

A háborúk kora

Az ezredik év zavaros volt. Az uralkodók közti háború viszonylag ritka volt. A nemesség és a nagyszámú kis vazallus viszont szüntelen konfliktusokban, háborúkban állt. A leggyakrabban két senior vagy két csoport között zajlott, s általában 1-2 hétig vagy hónapig tartott, de szinte állandóan felújult. Nem politikai okokból, inkább féltékenységből, irigységből, a hatalom megszerzéséért, dicsőségért vagy csupán harci kedvből táplálkozott. Sokszor dúlt háborúskodás rokonok közt, fivérek, apák között. A háború egyfajta szenvedély, kedvtelés. [...]

Király - hatalom nélkül

A királyi előjogok szinte teljesen eltuntek. A két nagy család, a Karolingok és Capetingek versengése még jobban hozzájárult a különböző jogok átengedéséhez - amikkel még rendelkeztek -, hogy megvásárolják híveik huségét. Az önállósult hercegségek, grófságok felett minden ellenőrzésüket elvesztették. [...]
Miután 985-ben a vele egyenlőek megválasztották, és Noyonban szent olajjal felkenték, Capet Hugó az egyház és a hívek védelmezője, legfőbb döntőbíró, erkölcsi hatalom lett, akit tisztelni kellett. Azonban anyagi eszközök, pénz, hadsereg híján nem tudta ezt a gyakorlatban érvényesíteni. [...]
Hugónak mégis sikerült a hosszú távú eredményt biztosító Capeting-dinasztiát megalapítani. 987-ben megkoronáztatta 17 éves fiát, Róbertet.

Jámbor Róbert

A házasságok legfőbb célja az utódlás, a dinasztia folyamatosságának biztosítása volt. [...] Mivel a király első két házasságából nem származott utód, feleségül vette az Anjou gróf unokahúgát, Konstancát, akitől több gyermeke született. Róbert, apja példáját követve, még életében megkoronáztatta idősebb fiát Hugót, majd annak halála után (1027) az ifjabb Henriket. [...]

Cluny, az erkölcsi tekintély hordozója

A külső és belső politikai eseményekből, a gazdasági körülményekből egyenesen következett a szellemi és kulturális élet hanyatlása. [...] Mégis az egyház volt az anarchia, az erőszak világában az erkölcs és az állandóság egyetlen eleme. A kultúra nem pusztult el teljesen. Néhány kiváló személyiség arra törekedett, hogy visszaszerezze az egyház szabadságát, erkölcsi tekintélyét, hogy betöltse hivatását. A kibontakozó reform szellemének egyik bázisa lett Cluny.
A 910-ben Aquitániában alapított monostor függetlenséget élvezett mind a világi hatalomtól, mind a püspöki beavatkozástól, s egyedül Róma alá tartozott. A monostor apátjai nemcsak saját kolostorukban ügyeltek a szabályok szigorú betartására, hanem több kolostort is megreformáltak. Odilo apát idején (994-1049) a monostorok egy csoportja csatlakozott Clunyhez. [...] A szerzetes legfőbb tevékenysége az ima volt, dicsérni Istent "napkeltétől napnyugtáig", a szertartás szépségével s lakóhelyének fényével. A liturgia kiszélesítése nem adott teret a kézi munkának, de kedvezett a spirituális élet és a muvészetek fejlődésének. [...]
Clunyból indult el a magánháborúk mérséklését célzó Isten békéjének mozgalma, a zarándoklatokat kiváltó ereklyék tisztelete. [...]
Cluny apátjai valamennyien nagyépíttetők voltak. A romanika építészete Cluny muvészete. Díszítő elemei az oszlopfők, a bibliai történeteket vagy a szentek életét ábrázoló freskók, a kapuzat fölötti Utolsó ítélet Krisztusa, Cluny szellemiségét jelezték. A könyvfestészet és az ötvösmuvészet alkotásai, az arany- ezüst kelyhek, füstölők, csodálatos muvészettel megmunkált ereklyetartók, kandeláberek, körmeneti keresztek, díszes miseruhák, antependiuimok, könyvborítók stb. az "opus Dei" dicsőségének emelését szolgálták.

Az egyház a műveltség hordozója

A püspökségek a szerzeteseknél sokkal inkább foglalkoztak a világi, mint a vallási dolgokkal. A királyság egyetlen városa, amelynek a 10. században iskolája muködött, Reims volt. [...] Az iskola fénykorát 972 és 982 között élte, amikor Gerbert d'Aurillac Reimsbe érkezett. Gerbert kora egyik legmuveltebb tudósának számított, nemcsak a trivium (nyelvtan, retorika, dialektika), de a quadrivium (számtan, zene, csillagászat, mértan) tudományában is nagy jártasságot tanúsított. Leveleiben muvelt barátaitól kéziratokat kért, különböző könyveket másoltatott. II. és III. Ottó császárok nagyra becsülték tudását, s utóbbi 999-ben II. Szilveszter néven pápává tette. Egyik tanítványa Richerius Historiajában részletesen szól Gerbert tanítási programjáról, módszeréről, újításairól. Tanítványainak száma "napról napra nőtt". [...]
Mindez a muveltség egy nagyon szuk elit kultúrája volt. Az éhínségektől, betegségektől, háborúktól sújtott néptömegek világát a babonaság, a csodákba vetett hit töltötte be. Mégis az ezredforduló Franciaországát nem a világvég rettenetének félelme, sokkal inkább a bizakodó reménykedés jellemezte.

A cikket írta: Sz. Jónás Ilona

A cikk a História c. folyóirat 1999/09-10. számából való.