A rosette-i kő

Az egyiptomi első dinasztia alapítója, a régi egyiptomi csillagászok feltevése szerint, időszámításunk előtt mintegy négy évezreddel uralkodott. Ha nem is fogadjuk el hitelesnek a fenti adatot, nem lehet túlságosan nagy az eltérés, mert az egyiptomi történelemmel foglalkozó tudósok a negyedik és harmadik évezred közé helyezik ezt az időszakot. Az első dinasztia megalapítása Mena fáraó nevéhez fűződik. Uralkodása alatt bontakoztak ki az egyiptomi műveltség csírái, és az egyiptomi írásrendszer.
        Az ásatásokból napfényre került legrégibb írott emlékek e kor maradványai, s már igen fejlett írásrendszerről tanúskodnak. Elefántcsonttáblák, kőfeliratok, papirusztekercsek temérdek bizonyítékot szolgáltatnak erre. E nagyszámú írásos tanúsítványnak három évezreden keresztül senki emberfia hasznát nem vehette. Egyszerűen nem tudtak velük mit kezdeni. Az ókor, a középkor, sőt az újkor tudósai hiába szentelték életük az eléjük került hieroglifák megfejtésének, eredményt nem értek el.
        Az ókori írók, akik Egyiptomról tudósítottak, csupán hiányos felvilágosításokat nyújtottak. Hérodotosznál, a szicíliai Diodorosznál és Plutarkhosznál (De Iside et Osiride c. értékes traktátumában) találunk ugyan szórványos utalásokat a hieroglif írásmódszerre, de egyikük sem tudott kellő mértékben közelebb férkőzni a problémához. A XVII. századtól kezdve a tudósok mind nagyobb odaadással foglalkoztak az egyiptológia tudományával, a művelt világot izgatta a hieroglifák titka. Minden lelkesség, minden odaadás ellenére eredményt elérni nem tudtak.
        A XVIII. század végén a véletlen folytán jött rá a tudósvilág a titok nyitjára.
        Napóleon 1798-99-i egyiptomi hadjárata a tudományos világ számára elhatározó eredménnyel járt. Napóleon hajóhada 1798 májusában futott ki a touloni kikötőből. Hadseregének legkiválóbb tábornokai, de ugyanakkor tudósok, művészek, technikusok kísérték e kalandos kirándulására. A vállalkozás, mint hódító hadjárat és mint kísérlet, hogy Angliát érzékeny oldalán megsebezze, tudjuk, céljatévesztett volt. A tudomány mezején azonban jelentős siker született. Az egyiptomi építőművészet a maga nagyságában és fenségében most első ízben tárult az európai szem elé.
        A hadjárat legnagyobb tudományos eredményét a rosette-i kő szolgáltatta. Rosette város Alsó-Egyiptomban fekszik, a Nílus nyugati deltája egyik ágának bal partján, 15 kilométerre a Földközi-tengertől. Arab neve Resid, a város alapítója, Harun al Rasid kalifa után. A francia katonák a város megerősítése céljából sáncot ástak, és e munkálatok közepette Bouchard mérnök egy fekete bazalttáblát talált a földben. A táblán levő szöveg háromféle írással volt bevésve: hieroglif, démotikus és görög írással. A rosette-i követ a francia tudósok vették gondozásukba, mert sejtették, hogy abban olyan eszközre tettek szert, amelynek segítségével sikerül majd megfejteni a hieroglif írást. Az értékes leletet hajóra rakták, és útnak indították Franciaországba. Azonban az angolok kezére jutott, s végül ez utóbbiak megvásárolták. A londoni British Museumba került; mai napig is ott van (2. ábra).

        Az egyiptomi hadjárat tudományos eredményeit díszes kiállítású kötetekben, Description de l'Egypt (Egyiptom leírása) cím alatt hozta nyilvánosságra a francia kormány. Az egyik kötetben méltatták a rosette-i követ is. A kő háromféle felirata lázba hozta a világ tudósait, de a hieroglifákat egy ideig még nem sikerült megfejteni. A görög felirat szerint a tábla Ptolemaiosz Epiphanész idejéből való, akit i.e. 197-ben egyiptomi papok ünnepeltek, s ezt két nyelven, háromféle írással örökítették meg.
        A rosette-i kő hieroglifáinak megfejtése terén Thomas Young angol orvos tette meg az első eredményes lépést. A cambridge-i Museum Criticumban 1815-ben megjelent cikkében feltételezte, hogy a keretbe foglalt jelcsoportok uralkodók nevei. Megállapította 13 önálló mássalhangzójel hangértékét, és hogy azt milyen irányban kell olvasni.
        A felirat megfejtése Jean François Champollion francia tudós nevéhez fűződik, aki a rejtvény kulcsát annak a felismerésnek segítségével találta meg, hogy a hieroglifákban vegyesen fordulnak elő szójelek, mássalhangzócsoportok jelei, önálló mássalhangzójelek (betűjelek), hangérték nélküli determinatívumok, és ritkán piktogramok is. Champollion a táblán előforduló tulajdonnevek alapján, szorgalmas kutatással, lépésről-lépésre haladva végül is elkészítette az első ősegyiptomi nyelvtant és szótárt. Nagy segítségére volt Champollionnak az a hieroglif és görög felírás, amelyet 1815-ben Banks talált Philaeben, és 1821-ben Angliába szállított. A hieroglif felírás két koszorúba foglalt betűcsoportot tartalmaz, melyek közül az egyik már a rosette-i kövön is szerepelt, és mint Ptolemaiosz neve ismert volt. A másik koszorúban Champollion a görög felírás segítségével felismerte Kleopátra nevét (3. ábra).

        Az egyiptomi írásban 24 mássalhangzójel volt, amely a sémita ábécével nagyjából megegyezik. Az egyiptomiak, éppúgy, mint a többi keleti nép, magánhangzókat nem jelöltek az írásban. Ha pl. a zod (mondani) szót akarták leírni, csupán zd-t írtak. Úgynevezett értelmező (determinatív) jegyeket is használtak. Az értelmező jegyekre azért is szükség volt, mert az egyiptomi írásban egy és ugyanaz a jel hol szót, hol pedig mássalhangzót jelölt. Ez pedig az értelmező jelek igénybevétele nélkül természetesen sok félreértésre adott volna alkalmat. Maradjunk az előző példánál. A zod (elmondani) szót egy emberalakkal jelölték, aki a kezét ajkán tartja. A sura (inni) szót ugyanezzel a jellel ábrázolták, csakhogy még három hullámvonalat is rajzoltak melléje, amely jelezte, hogy a szó jelentése vízzel van összefüggésben.
        A hieroglif írás az egyiptomiak reprezentáló írása volt. Emlékoszlopokon, sírfeliratokon hieroglifákat alkalmaztak. A köznapi életben, levelezésben, feljegyzésekben a hieratikus (papi) írást használták, amely körülbelül úgy viszonylik a hieroglifákhoz, mint az írott betű a nyomtatott betűhöz. Ezt az írást nádtollal, ecsettel vetették papiruszra. A hieratikus írás jeleiben már csak homályosan ismerhetők fel az ábrázolt tárgyak, amelyekre utalnak.
        Időszámításunk előtt a VIII. században újfajta írást vezettek be Egyiptomban, amelyet a tudomány, Hérodotosz után, démotikus írásnak nevez, bizonyára azért, mert maga a nyelv, amely ebben az írásban fennmaradt, nem a hieroglifák klasszikus nyelve, hanem üzleti és magánügyekre vonatkozó iratokban használták, míg a hieroglifák nyelvét szent nyelvnek őrizték meg. A démotikus írás a hieratikus írás további leegyszerűsítése. Körülbelül 1000 esztendőn keresztül ezt az írást használták mindaddig, míg a kereszténység elterjedésével az egyiptomiak is át nem vették a görög ábécét.
        Az egyiptomi írás a maga idejében a legfejlettebb írás volt, de még távolról sem kielégítő és tökéletes. A mai értelemben vett ábécé tulajdonképpeni feltalálása nem is az egyiptomiak, hanem a föníciaiak érdeme.