World-History
.::Menü::.
 
.::Bejelentkezés::.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
.::Látogatók::.
Indulás: 2005-12-04
 
.::A II. Világháború::.
 
.::A 3 testvérhajó::.
 
.::Keresés::.

Google

 
.::Szótár::.

 
.::Boldog névnapot::.
 
.::Ajánlatunk::.
E heti ajánlatunk:

http://www.fishing.gportal.hu
<>
http://www.balatonihorgaszat.gportal.hu

http://www.world-money.gportal.hu
 
.::Teszt::.

Itt megoldhattok mindenféle teszteket, heti frissítéssel.

A harmadik tesztet már megfejtették, itt a negyedik!:

Megadunk 8 szót!:

1. Szemirámisz függőkertje

2. Az Alexandriai világítótorony

3. Az olimpiai Zeusz szobor

4. Kheopsz fáraó piramisa

5. Artemisz temploma Ephesszoszban

6. A pisai ferdetorony

7. Mauszólosz síremléke Halikarnasszoszban

8. A rhodoszi kolosszus

Melyik a kakukktojás és miért?

 

A megoldást küldjétek el E-mailbe a következő címre, és mi értékelni fogjuk max. 1 héten belül.

world-history@freemail.hu

Jutalamtok a helyes válaszért: A hónap látogatója címet kapjátok meg érte, mely az oldalon egész hónapban fel lesz tüntetve!

Zsombor, Péter

UI.: Ha jól körülnéztek az oldalon, akkor minden kérdésre megtaláljátok a választ.

 
1956. évi forradalom
Nyomtatás!

1. Nagy Imre első miniszterelnöksége: korrekció helyett reform

J. V. Sztálin

1953-ban Sztálin halálát követően az új moszkvai vezetés változtatásokat tervezett a külpolitikában.  Tervbe vették a Jugoszláviával megromlott kapcsolatok rendezését, az ország visszaterelését a szocialista táborba, valamint a háború befejeződése óta húzódó német és osztrák kérdés megoldását. Magyarország ezért vált fontossá, hiszen egyaránt határos volt Jugoszláviával és Ausztriával, nem beszélve arról, hogy döntő szerepet játszott Titóék megbélyegzésében. Jelentőségét emelte az évszázados közös múlt Ausztriával.

1953 júniusában Moszkvába rendelték vezető kommunista magyar politikusok egy csoportját. Berija vezetésével kíméletlenül bírálták az MDP politikáját, ami robbanással fenyegető helyzetet teremtett az országban. A részleges szovjet politikai irányváltáshoz szükséges biztos háttér megteremtését, a gazdasági csőd elhárítását célozták az SZKP vezetőinek javaslatai és a konkrét személyi változások, elsősorban Nagy Imre kijelölése miniszterelnökké. A szovjet szándék nem a magyarországi szocialista rendszer reformját célozta, hanem a fenyegető válság megoldását, kezelését, nehogy bármilyen incidens megzavarja a tervezett óvatos külpolitikai nyitást.

A szovjet politikai intervenciót kellően indokolta, hogy az MDP néhány éves uralma a gazdasági összeomlás szélére juttatta az országot, a különböző forrásokból érkező jelentések mind a feszültségek fokozódásáról, fenyegető elégedetlenségről számoltak be. 1953-ra 20%-kal csökkent a bérből élők reáljövedelme 1949-hez képest.

A Moszkvából hazatért vezetők a szovjet döntésről előbb az MDP Politikai Bizottságát tájékoztatták, amely természetesen ezúttal is egyetértett az SZKP vonalával, és elhatározta a Központi Vezetőség összehívását. A KV a szovjet útmutatás figyelembevételével rendkívül kemény, részleteket is érintő, az igazi (magyarországi) felelősöket megnevező határozatában ítélte el a párt addig követett politikáját, a túlfeszített iparosítást (elsősorban a nehézipar irreális ütemű fejlesztését), a mezőgazdaság elhanyagolását, kizsákmányolását és az erőszakos szövetkezetesítést, melyek együttesen az életszínvonal nagyarányú romlását idézték elő. Mindezt betetőzte a társadalom ellen folytatott háború, az úgynevezett adminisztratív módszerek  elharapózása, a tömegessé vált, fékevesztett terror, az egész ország kiszolgáltatottsága néhány embernek, akik a pártok, társadalmi szervek elsorvasztása után magát a kommunista pártot, a Magyar Dolgozók Pártját, illetve annak vezető testületeit is politikai látszatszerepre kényszerítették. Az MDP KV 1953. júniusi határozata

Rákosi azonban, miközben a bolsevik rítus szerint Moszkvában is és idehaza is önkritikát gyakorolt, nem adta föl a küzdelmet, és az első pillanattól mindent elkövetett hatalmának (és politikájának) restaurálása érdekében. Noha a KV határozatát nem tudta megváltoztatni – hiszen ezzel nyíltan szembefordult volna Moszkvával –, annyit sikerült elérnie, hogy azt ne közöljék az újságokban, hanem helyette a Politikai Bizottságot bízzák meg párttájékoztató elé kerülő szöveg megszerkesztésével. Így a politikáját és őt személy szerint is megbíráló, elítélő párthatározat nem vált publikussá, ez viszont azt eredményezte, hogy a lakosság az új irányvonalról az eddig megszokottól eltérően nem a párttól, hanem az új miniszterelnöktől, Nagy Imrétől értesült, ami a hagyományos kormányzati szerveknek a párthoz képest való erősödését, önállóságának növekedését (de mindenképpen a teljes gyámság alól való szabadulását) mutatta.

1953. július 4-én ült össze a májusban megválasztott országgyűlés.

Rákosi Mátyás választási nagygyűlést tart a Kossuth Lajos téren. 1953. május 10.
(MTI fotó)

Ekkor tartotta meg miniszterelnöki expozéját Nagy Imre, és hirdette meg az új szakasz népbarát politikáját.

Új volt a miniszterelnök személye – aki nem volt azonos a párt első emberével –, új volt a beszéd tartalma, de formája, stílusa is élesen és előnyösen elütött a funkcionáriusok egyhangú, jellegtelen deklamációitól. 


 

Nagy Imre ismerteti a kormányprogramot.
1953. július 4.
Nagy Imre katasztrófával fenyegető helyzetben kényszerült elvállalni az ország vezetését, olyan szituációban, amikor saját igazának hitén kívül egyedül a Kreml általa kevéssé befolyásolható belátásában, jóindulatában, nyitásának őszinteségében bízhatott. Nagy Imre nem készült a vezetés átvételére. Áttekintése, ismerete a fennálló helyzetről csak korlátozott lehetett, hiszen hiába volt tagja a Titkárságnak, hiába volt miniszterelnök-helyettes, az információk hozzá is csak a „négyesfogat” által megszűrve-közvetítve jutottak el. Ezt kiegészíthette a Moszkvában hallottakkal (és következtetéseivel), mindez azonban kevés volt ahhoz, hogy a valós helyzetet felmérve átfogó, rendszeres program alapján indítsa el az új kormányzat munkáját. Így kellett a Moszkvában kapott útmutatás alapján meghoznia azokat az intézkedéseket, amelyek alkalmasak lehettek a fenyegető katasztrófa elhárítására, és csak bizonyos fokú stabilizáció után adódhatott lehetőség, menet közben, az átfogó programalkotásra.


 

Nem sokáig bízhatott abban sem, hogy a párt vezetése és apparátusa ugyanolyan lelkesen áll a Moszkvában elhatározott reformok mellé, mint ő. Legfeljebb azt remélhette, hogy a személyi összetételében és mentalitásában alig változott hatalmi gépezet a központi intézkedéseket fegyelmezetten igyekszik majd végrehajtani, de azt már nem, hogy a megzavarodott szervezet az új irány által szükségszerűen keltett zavarokat, ellentmondásokat az ő szellemében akarja és tudja a saját szintjén korrigálni. Nem számíthatott a lakosság aktív támogatására sem, hiszen minden társadalmi szervezet, valamint a köz hangját hallatni (nem) tudó sajtó, rádió szigorúan a továbbra is Rákosi vezette párt irányítása, ellenőrzése alatt maradt. Kende Péter: A Szabad Nép szerkesztőségében

Mindezen kedvezőtlen előjeleken túl az új szakasz politikáját már szinte születése pillanatában komoly támadások érték. Még a Központi Vezetőség ülése alatt telefonon figyelmeztette Nagyot és Rákosit az nek egyik tagja SZKP Elnökségének egyik tagja Vjacseszlav Molotov, hogy a határozattervezet túlzásokat tartalmaz (a szöveget Rákosi juttatta el Moszkvába végső figyelmeztetésképpen), mind az 1953-at megelőző időszak kritikája, mind az ebből következő program tekintetében – ez adott alapot arra, hogy ne hozzák nyilvánosságra. Alig néhány nappal Nagy Imre miniszterelnöki expozéját követően ismét Moszkvába rendelték a magyar vezetőket, ahol tájékoztatták őket a Beriját elítélő párthatározatról, amivel kapcsolatban Hruscsov megjegyezte, hogy „leleplezéséhez sokban hozzájárult az a magatartása, ahogy a magyar kérdés tárgyalásánál viselkedett”.

Miként Molotov június 28-i közbelépését, úgy ezt a moszkvai eseményt is azonnal kamatoztatta a hatalom visszahódításáért indított küzdelmében Rákosi, aki az új politika végrehajtásának instruálása érdekében összehívott nagy-budapesti pártaktíván nyíltan hirdethette meg ellenvéleményét, ami legitimálta a pártapparátus, valamint az állami és gazdasági szervek ellenállását.

1. Nagy Imre első miniszterelnöksége: korrekció helyett reform

Az új szakasz politikája alapvetően öt kérdés köré rendeződik. Az első és legfontosabb a gazdaságirányítás súlypontjainak átrendezése volt. Az eddig az iparnak, ipari beruházásoknak, ezen belül is elsősorban a nehéziparnak abszolút prioritást biztosító gazdaságpolitika érvényét vesztette. Visszafogták, mérsékelték a nehézipari beruházásokat, az ipar, nehézipar növekedésének ütemét, és az így felszabaduló összegeket a fogyasztói iparba, lakásépítésre, a mezőgazdaság fejlesztésére irányították át.

A felhalmozási alap átcsoportosítása, a (nehéz)ipar eddig kiemelt szerepének radikális csökkentése az élet különböző területein számos problémát okozott. Először is egyetemlegesen sértette az eddigi politikacsinálók érdekeit, hiszen az ő tevékenységüket érvénytelenítette, annak eredményességét, helyességét vonta kétségbe, sőt tagadta. A legérzékenyebben Gerő Ernőt, a gazdaságirányítás eddigi birtokosát érintette ez az intézkedéscsomag, akinek a támogatására, politikai szövetségére pedig Nagy Imrének Rákosival szemben folytatott harcában nagy szüksége lett volna. Gerő Ernő 1954 elején mutatott is hajlandóságot a Nagy Imrével való együttműködésre – annak reményében, hogy a két küzdő fél mellett ő lehet majd a nevető harmadik, aki megszerzi, és újra egy kézbe fogja a főhatalmat –, ám Nagy Imre tervei, főként kísérlete a Sztálin (Dunai) Vasmű üzembehelyezésének elhalasztására óvatosabbá tették Gerő Ernőt, akire ez időtől már csak kevéssé számíthatott.

Gerő Ernő mellett szembefordították Nagy Imrével az utóbbi gazdaságpolitikai lépései mindazokat a funkcionáriusokat, akik helyi vagy országos szinten a nehézipar további erőltetett fejlesztésében voltak érdekeltek, vagy annak tudták magukat, legyenek gyárigazgatók vagy párttitkárok, főmérnökök vagy tanácsi vezetők, avagy a központi apparátus hatalmasai. Hiszen a rendszer a maga vazallusait minden szinten megfelelő javadalomban részesítette: kiemelt fizetést, lakást, ellátást, társadalmi rangot kaptak, bejáratosak voltak a helyi vagy országos fő hatalomhoz, ami lehetővé tette egyéni – akár személyes – érdekeik érvényesítését. Természetesen amennyiben pozíciójuk (feudumuk) veszített értékéből, úgy ők is alábbszálltak a ranglétrán, vagyis jól felismert alapvető egzisztenciális érdekük volt az új szakasz rájuk vonatkozó lépéseinek akadályozása, legalábbis lassítása. A gazdaságirányítókkal, az Országos Tervhivatallal való ellentéte arra kényszerítette Nagy Imrét, hogy megpróbálkozzon a döntés-előkészítés reformjával, azonban szándéka megtört a Tervhivatal és az MDP Terv- és Pénzügyi Osztályának passzív ellenállásán.

Mind Gerő, mind a fentebb körülírt csoport eredményesen hivatkozhatott a változások során előálló gondokra, arra, hogy az elkezdett, de abbahagyott beruházások állagának megőrzése ugyanannyi pénzt von el a gazdaságtól, mint felépítésük, majd üzembe helyezésük, a majdan beinduló termelés nyomán várható eredmények nélkül; a munkanélküliség fenyegető rémére, ami elsősorban a szocializmus legfőbb társadalmi bázisát, a nagyipari munkásságot, ezáltal a szocializmus felépítését veszélyezteti, valamint a gazdasági szerkezetváltás során adódó sok-sok egyéb gondra, bajra, amit megsokszorozott, hogy Nagy Imre megfelelő felkészülés, előzetes programalkotás nélkül kényszerült a közelgő csődöt elhárító azonnali intézkedésekre.

Végül, de nem utolsósorban, legalább ennyire volt fontos, hogy a (szocialista) nehézipar fejlesztésének viszonylagos visszafogása magának a rendszernek a legitimációját gyengítette, hiszen a szocialista tervutasításos rendszer fölényét a tőkés magángazdálkodással szemben éppen a nehézipar fejlesztésében elért csillagászati eredményekkel vélték bizonyítani. Másrészt a hatalom a klasszikus, nehézipari munkásságot hitte-hirdette a rendszer legfőbb bázisának – kiemelt helyzetbe juttatva a vasasokat, kohászokat stb. –, és úgy számított, hogy az ipar, nehézipar fejlesztésével nő arányuk, és ezzel a súlyuk a társadalomban. Az új szakasz a szocializmus építését ezen a szinten is lassította.

Nem véletlen tehát, hogy Nagy Imrének újra meg újra meg kellett küzdenie mindazokkal az erőkkel, amelyek a nehézipar további erőltetett fejlesztésében voltak érdekeltek. 1953 őszén az Országos Tervhivatal az 1954-es terv vitájára készített előterjesztésben kimondatlanul, de azt az álláspontot képviselte, hogy az 1953-as intézkedéseknek csak a gazdaság átmeneti korrekciója volt az értelme, és a következő évtől, már 1954-ben vissza kell térni az eredeti tervhez, gazdasági modellhez, vagyis az erőltetett iparosításhoz. Nagy Imrének hosszú és kemény vita után sikerült elérnie, hogy a Központi Vezetőség 1953. október 31-én a miniszterelnök szempontjait figyelembe véve módosította az előterjesztést, és úgy határozott, hogy az 1953. év stratégiai váltást jelent a magyar gazdaságban, ami nem korlátozódhat egy félévre, az ipar vonatkozásában 1954-ben az elért eredmények megszilárdítása a feladat, és a mezőgazdaság, az élelemtermelés fellendítése az elsődleges.

Az új szakasz másik fontos elemét a mezőgazdaság fellendítését célzó intézkedések alkották. Az iparirányítással ellentétben, ahol az új politika is a régi formában (központi döntéshozás révén, központi utasítások alakjában) jelentkezett, itt már bizonyos mértékig gazdasági szabályozók segítségével, a közgazdasági ésszerűség érvényrejuttatásával is operált Nagy Imre. A(z erőszakos) téeszszervezés leállítása, sőt a kilépés lehetővé tétele, a műveletlenül hagyott földek kedvező bérletének lehetősége, a begyűjtési kvóta leszállítása és hosszú távú szabályozása; az a mezőgazdaság hosszú távú fejlesztését célzó program, amelyet egyetemi kollégái, tanítványai, az ország legjobb mezőgazdasági szakemberei egybehívásával dolgozott ki, egyszerre szolgálta a fennálló, akut válság megoldását, a jobb ellátást és egy hosszú távú fejlődés biztos, az ország sajátosságaihoz igazodó megalapozását.

Nem véletlen, hogy az intézkedéseknek ezen csoportjával szemben ugyanolyan éles ellenállás bontakozott ki, mint az ipar súlypontváltásával szemben. Az információs rendszer már a miniszterelnöki programbeszéd elhangzásának másnapján ontotta a fenyegető figyelmeztetéseket a falu „lázadásáról”: örömtüzek gyúltak, virradatig ünnepelték Nagy Imrét, és még az is előfordult a jelentéstevők szerint, hogy egy egész falu lerészegedett. A központi szervek a pénz-áru viszony felborulásának, a paraszti magángazdaság erősödésével a városok majdani éhezésének rémét vázolták fel; de folyamatosan hivatkoztak arra is, hogy míg az új szakasz a nagyipari munkásság számára hátrányos (munkahelyek megszűnése vagy legalábbis új munkahelyek alakításának elmaradása), addig a korrekció azonnali haszonélvezője a parasztság, a tulajdonos parasztság, ami a munkás-paraszt szövetség felborulásával, a szocializmus társadalmi bázisának deformálódásával fenyeget. És hivatkoztak arra is, hogy az agrárpolitika nem választható el a gazdaság egészétől, tehát a magángazdaságok túlsúlya esetén nehezebb, bizonytalanabb az egész gazdaság központi irányítása, és a falura nehezedő nyomás csökkenésével szűkül a nehézipari beruházásokba áramoltatható pénz mennyisége.

A harmadik jelentős intézkedésegyüttes a lakosság életszínvonalának emelését szolgálta.  A megelőző korszak egyik legmarkánsabb jellemzője a lakosság teherbíró képességét meghaladó mértékű elvonás volt (az erőltetett gazdasági növekedés egyik fontos forrása): az egész társadalom – noha nem egyenlő mértékű – megsarcolásával fedezték a beruházások, a felduzzadt állami bürokrácia, a fegyveres erők és ezen belül a rendőri-államvédelmi szervek költségeit. Nagy Imre az árleszállításokkal és béremelésekkel, normarendezésekkel nem a pazarlás, a luxuskiadások előtt tette szabaddá az utat, mindössze enyhített a (háborús éveket is beleszámítva) immár több mint egy évtizede tartó „hét szűk esztendőn”. Nem arról volt tehát szó, hogy – Rákosi szavajárása szerint – „megették volna az aranytojást tojó tyúkot”, de arról sem, amit Kaganovics vágott 1954. májusban a magyar delegáció fejéhez: „maguk nagyobb lábon élnek, mint amilyent a lehetőségeik megengednek. Hitelbe építik a szocializmust”; mindössze annak felismeréséről, hogy egy kiéheztetett országtól nem lehet komoly teljesítményt elvárni, a végsőkig gyötört, szegényített lakosság nem lehet alkalmas bázisa a szocializmusnak. Nagy Imre felismerte, hogy az elemi szükségleteit biztosítottnak tudó munkásság termelési kedve és ennek nyomán eredménye is nagyobb lesz, vagyis hosszabb távon nagyobb felhalmozást tesz lehetővé a lakosság bizonyos mértékig megnövelt fogyasztása.

Az árleszállítások hatását ugyanakkor sok esetben mérsékelte a termékek minőségének állandó, folyamatos romlása, továbbá hogy a kínálat csak viszonylag nehézkesen szélesedett az új intézkedések hatására, és hogy noha csökkent a hiánycikkek száma, az ellátás továbbra is számos kívánnivalót hagyott maga után. A lakossági fogyasztás mértéke ugyan jelentősen, 1950-hez képest mintegy 20 százalékkal növekedett 1954-re, ám még mindig elmaradt attól, amit a nemzeti jövedelem ugyanezen idő alatt elért gyarapodása lehetővé tett volna. Hasonlóan csak a legégetőbb gondok egy részének orvoslását eredményezhette volna a kezdeményezett lakásépítési akció.

Az új szakasz politikájának talán legjelentősebb, de mindenképpen a leglátványosabb intézkedéseit azok jelentették, amelyek a már-már fékevesztett erőszakapparátus visszafogását, a társadalomra nehezedő nyomás mérséklését célozták. A rendszer működésében politikai és gazdasági szempontból egyaránt kulcsszerepet betöltő terror visszafogása nélkül hiteltelen lett volna minden a lakosság javát szolgálóként meghirdetett intézkedés.

A közkegyelmi rendelkezések négy fő csoportba sorolhatók. Egyfelől jelentős tömegek nyerték vissza szabadságukat, mentesültek különböző pénzbüntetések kifizetése vagy akár a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól.  Másfelől a kormányzat felszámolt nem egy, a megelőző években alkalmazott büntetési formát, intézményt: feloszlatta az internálótáborokat, megszüntette a kitelepítést, a kényszerlakhely kijelölését stb.  A szabadulásokkal párhuzamosan merült fel egy idő után a meghurcoltak jogi és erkölcsi rehabilitációja, ami szükségképpen vonta maga után a felelősség megállapítását, hiszen amennyiben a börtönöket, internálótáborokat elhagyó politikusok (elsőként és elsősorban a kommunisták) nem voltak vétkesek, akkor azok a bűnösök, akik odajuttatták őket.  A rehabilitációs eljárások azonban igen nehezen indultak meg. Megvolt a szándék arra, hogy egyedül a már amúgy is letartóztatásban lévő Péter Gáborra hárítsák a felelősséget az elkövetett törvénytelenségekért. Ugyanakkor egyre szélesebb csoportok számára volt egyértelmű, hogy Péter, akinek személyes felelősségét senki sem kérdőjelezte meg, nem egyedül, nem a pártvezetéstől függetlenül irányította az ÁVH-t sem, de hatásköre semmiképpen sem terjedt ki a bíróságok, az egész hatalmi gépezet befolyásolására. Sokan emlékeztek még Rákosi kijelentéseire, amelyekben saját, személyes ébersége érdemének nevezte a „Rajk-banda” népellenes tevékenységének leleplezését. Nyilvánvaló volt, hogy a törvénytelenségekért az MDP legfelső vezetése (sőt azon túl a szovjet politika is) felelős. A társadalom igazság utáni vágya találkozott Nagy Imre politikai felismerésével. Túl azon, hogy a miniszterelnök emberileg szükségét érezte a legfelső bűnös megnevezésének, politikusként 1954 elejére feltétlenül fölismerte, hogy a júniusi politika végrehajtásának legfőbb kerékkötője a párt első titkára, Rákosi Mátyás, aki az elkövetett törvénysértéseknek is legfőbb felelőse. Vagyis az új szakasz politikájának kibontakoztatása egyfelől szükségessé teszi Rákosi eltávolítását a hatalomból, másfelől ez a lépés önmagában is az új szakasz egyik (ha nem a) legjelentősebb eredménye lehet. 1954-től ezért került Nagy Imre politikájának középpontjába a törvénysértések fölszámolásának, a rehabilitációk megindításának és következetes végigvitelének a szorgalmazása. Hiszen mindez az elszenvedett sérelmek orvoslásán, az igazság kimondásán túl nem egyedül azt eredményezhette, hogy sikerül eltávolítania a hatalomból legfőbb politikai ellenfelét, de azt is, hogy a börtönökből, táborokból szabadulók nemcsak igazának tanúivá, hanem politikájának támaszaivá is válhatnak. Mindezen nyereség reményében pedig megengedhetőnek tűnt a kockázat, ami abból származott, hogy az új szakasz meghirdetése után a miniszterelnök hívévé szegődött, de a korábbi törvénytelenségekért felelős Farkas Mihály is elfordul tőle.

Természetesen mindezeket nemcsak a miniszterelnök, hanem az ellenfél, Rákosi is felismerte, és minden erejével azon volt, hogy megakadályozza, mérsékelje a „múltban való vájkálást”, a „rehabilitáció túlhajtását”. Helyzetét egyfelől nehezítette, hogy az SZKP vezetése is ragaszkodott a törvénytelenül bebörtönzött kommunisták szabadon bocsátásához, másfelől viszont megkönnyítette, hogy eredményesen hivatkozhatott arra, hogy a miniszterelnök politikája aláássa a párt vezetőinek, sőt magának a pártnak a tekintélyét, ami a szocialista rendszer magyarországi összeomlásának a veszélyét veti fel. Segítette Rákosit, hogy az ÁVH továbbra is őrzött kivételes helyzete révén lassíthatta, akadályozhatta a rehabilitációt, valamint az, hogy az eljáró szervek továbbra is olyan vallomásokat szállítottak, amilyeneket a hatalom elvárt, vagy amilyeneket a hatalom elvárásainak megfelelőnek tartottak, vagyis sem Rákosi neve, sem a szovjet tanácsadók szerepe nem került elő, nem vált bizonyítottá. Legnagyobb súllyal az esett latba, hogy a legfelső moszkvai vezetés sem a felelősök nyilvánosság előtti felkutatását, hanem az elítéltek szabadon engedését szorgalmazta, így ugyan ért el eredményeket Nagy Imre akciója, számos kommunista politikus között szabadult és rehabilitálták is például Kádár Jánost, azonban a rendszer legfontosabb perének, a Rajk-per felülvizsgálatának a végére csak 1956-ban, szinte napokkal a forradalom kitörése előtt került pont az újratemetéssel.

Mindezzel együtt a társadalomra nehezedő önkény enyhítése volt az új szakasz legjelentősebb eredménye. Nagy Imre félreállítása után el lehetett határozni a részleges visszatérést az 1953 előtti gazdaságpolitikához, újra célul lehetett tűzni a gyors ütemű kollektivizálást, de nem sikerült visszaállítani azt a légkört, amelyben mindent és mindenkit megült a félelem, a rettegés. Szó sincs arról, hogy Nagy Imre fölszabadította a lakosságot. Szó sem volt a szociáldemokratáktól jobbra álló politikusok szabadon engedéséről. Nagy Imre miniszterelnökségének időszakában is ítéltek el ártatlanul embereket politikai perekben, sőt éppen 1954-ben született meg az ítélet a magyar szociáldemokraták egyik legnagyobb formátumú vezetője, Kéthly Anna ellen. De felfeslett a terror mindent beborító szövedéke. Népmozgások (1945ű1956)

Végül az új szakasz intézkedéseinek utolsó, talán legkevesebb eredményt hozó csoportját a hatalmi struktúra megújítására irányuló reformok, elképzelések alkották. Nem véletlenül bélyegezték pártellenesnek Nagy Imrét 1955 januárjában Moszkvában, hiszen ha a szó eredeti értelmében a doktrinér, elkötelezett, párthű kommunista politikus természetesen nem volt, nem is lehetett pártellenes, elképzelései – rövid távon – mégis a párt ellenében hatottak (volna), hogy ezek segítségével állítsa vissza a párt elvesztett tekintélyét, biztosítsa hosszú távon a kommunista politika győzelmét.

1954-től Nagy Imre azon dolgozott, hogy intézményes, politikai hátteret teremtsen az új szakasz politikájának. Ennek lényeges eleme volt az MDP monolit uralmának megbontása, a kormányzati szervek felszabadítása a párt gyámsága alól. Ezt célozta a Vas Zoltán irányításával felállított Minisztertanács Titkársága és a Szántó Zoltán vezetése alatt életre hívott Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala. Utóbbi elsőrendű feladata lett volna a közvetlen kapcsolat biztosítása a kormányzat és a sajtó, s ezen keresztül a lakosság között a párt közvetítő szerepének kiiktatásával, de a kormányzat hírforrásaként is működött. És ennek érdekében kívánta Nagy Imre életre kelteni a népfrontot, hogy intézményi keretet biztosítson a politizálásra, az ország életébe való beleszólásra a nem párttag tömegek számára, vagyis az egypárti rendszeren belül valósított volna meg egy az érdekek pluralitásának helyt adó kormányzati formát, egy viszonylagosan demokratikus struktúrát. Rákosiék, felismerve ennek veszélyét, mindent elkövettek, hogy megakadályozzák egy ilyen, széles tömegeknek politizálási lehetőséget biztosító szervezet létrehozását. A vita elsősorban két kérdés körül kristályosodott ki, és Nagy Imre mindkettőben vereséget szenvedett. Nem sikerült elérnie, hogy személyek is tagjai lehessenek, vagyis a népfront kizárólag a párt által amúgy is uralt (társadalmi) szervezetek összessége lett. Ugyancsak nem sikerült részlegesen sem függetlenítenie a párt befolyása alól, vagyis vajmi kevéssé vált alkalmassá olyan érdekek képviseletére, amelyeknek a párt nem nyújtott keretet. Így pedig az 1954. október 23-án megalakuló Hazafias Népfront sem lehetett más, több, mint elődje, tulajdonképpen nem képviselt semmit és senkit, fő feladata az időről időre megtartott, senkit nem érdeklő választások lebonyolítása lett.

A Hazafias Népfront alakuló kongresszusa 1954. október 23-án az Erkel Színházban
(MTI fotó
)
Hasonlóan eredménytelen volt Nagy Imre kísérlete az MDP III. kongresszusán a Központi Vezetőség és a Politikai Bizottság személyi összetételének megváltoztatására 1954 májusában.


 

Az MDP III. Kongresszusa
1954. május 24-30. Rákosi Mátyás beszámolóját tartja május 24-én. MTI fotó
A KV-ba ugyan sikerült beválasztatnia Szántó Zoltánt, ám többi jelöltje kibukott, ráadásul erősödött a Rákosi vezette Titkárság, amely ismét kezdte a párt egyre nagyobb részét felügyelete alá vonni.

Az új szakasz intézkedései ugyan 1954 őszéig számos fontos eredményt hoztak, ám egyetlen területen sem lehet áttörésről beszélni. A reformlépéseket minden esetben sikerrel támadta – és gyengítette vagy legalább veszélyeztette – a Rákosi mögé sorakozó csoport, így Nagy Imre politikája természetesen nem elégíthette ki a változások moszkvai kezdeményezőit, hiszen a vágyott rend helyett csak nagyobb lett a zavar. Ezt azonban hiba lenne pusztán Rákosi ellenirányú törekvéseivel magyarázni.

A megalkotott rendeletekből, az elbuktatott szándékokból és a miniszterelnök félreállítása után megírt szövegeiből egyértelmű, hogy Nagy elképzelései lényegileg különböztek attól a szereptől, amit 1953-ban kiosztottak rá Moszkvában. Míg a Kremlurai a változtatások révén nyugalmat akartak teremteni Magyarországon, addig Nagy Imre a szocializmus, a szocializmus építésének valódi reformját tűzte ki célul, ami azt jelentette, hogy szakítani kell mindazokkal a hibákkal, amelyeket a legkülönbözőbb területeken elkövettek, vissza kell térni oda, ahonnan a téves helyzetértékelés következtében a hazai viszonyoknak megfelelő, az átmenet számára hosszabb időt biztosító politika útjáról letértek. Vissza 1947–48-hoz, ahhoz az időhöz, amikor megnyilvánulási lehetőséget kaptak különböző politikai érdekek, amikor elismerték a csak részben államosított gazdaság keretein belül az egyénileg gazdálkodó parasztok, kisiparosok és kiskereskedők jogát a magántulajdonhoz, amikor még nem kezdődtek meg a perek stb. Amennyiben lett volna idő és alkalom e reformok megvalósítására, úgy valóban stabilizálhatták volna az országot, átmenetileg azonban feltétlenül destabilizáló hatásuk volt, amit Rákosi könnyen tudott Moszkvában a szocialista építés elért eredményei feladásaként feltüntetni. Mivel Nagy Imrét már 1954 tavaszán is figyelmeztették a reformok elvárt határainak betartására,  várható volt, hogy a moszkvai igényeknek nem megfelelő politika előbb-utóbb a Kreml szigorúbb fellépését fogja maga után vonni.

Nagy Imre ésaz új szakasz számára nem volt kedvező a nemzetközi helyzet alakulása sem. Nem volt zökkenőmentes a szovjet–jugoszláv megbékülés, ami csak 1955 májusában, Hruscsov belgrádi látogatásával hozott kézzelfogható eredményt, de még inkább vargabetűkkel tarkított volt a szovjet–német viszony. 1954 őszén a nyugati nagyhatalmak helyreállították az NSZK szuverenitását, egyidejűleg bevonták a Nyugat gazdasági-katonai rendszerébe (1955 májusában lett az NSZK a NATO tagja). Eredménytelen volt tehát a szovjet kísérlet egy egységes, demokratikus és semleges Németország megteremtésére, amit Moszkva nemcsak kudarcként, hanem egyben fenyegetésként élt meg, ezért is került sor a megfelelő válaszlépés megtételére, és hozták létre egyidejűleg a Varsói Szerződést.

Hegedüs András aláírja a Varsói Szerződés alapokmányát Varsóban. 1955. május 14.

A miniszterelnök politikájával való moszkvai elégedetlenséget és a külpolitikai kudarcokat eredményesen használta ki az 1954 végén hosszabb betegszabadságon a Szovjetunióban tartózkodó Rákosi, aki 1954 novemberének legvégén tért vissza az országba, és a hozott információk birtokában azonnal támadásba lendült. Az MDP Politikai Bizottságának december 1-jén tartott ülésén tájékoztatta a vezetőséget a megváltozott szovjet álláspontról, és el is érte, hogy a PB, noha még nem vonta vissza az 1953. júniusi határozatot, de már a jobboldali elhajlást minősítette a fő veszélynek, és megbélyegezte Nagy Imre politikáját. Rákosinak ez kevés volt. Ő nem Nagy Imre fölé akart kerülni, hanem teljességgel ki akarta szorítani a közéletből riválisát és annak politikáját. Ezért javasolta, hogy pártküldöttség utazzon Moszkvába, amely a szovjetekkel megtárgyalhatná a magyar helyzetet. Nagy ellenezte a konzultációt (amivel újabb érvet szolgáltatott Rákosi számára az ő befeketítéséhez), ám azt megakadályozni nem tudta.

Noha a magyar pártvezetők részletesen kidolgozott programmal, számos kérdéssel érkeztek Moszkvába, a tárgyalás forgatókönyvét a szovjetek írták, őket pedig mindössze három dolog érdekelte. Az első – ez kapott a legkisebb hangsúlyt a megbeszélésen – a magyar gazdaság állapota, amely továbbra sem úgy alakult, ahogy azt a Kreml vezetői 1953 nyarán remélték. Ennél sokkal súlyosabb gondnak tekintették Nagy Imrének az 1954. október 20-i Szabad Népben megjelent írását, amelyben a miniszterelnök a párt demokratizálásáért szállt síkra, ostorozva az egyszemélyes vezetésből fakadó hibákat, aktív, önálló politizálásra szólítva föl a tagságot.  Ezt Moszkvában a párt egysége ellen irányuló frakciózás nyitányának tekintették, ami súlyos bűnnek számított. Hasonlóan felháborította a szovjeteket Nagy hajthatatlansága. Vázolva a magyarországi helyzetet, a miniszterelnök arra a megállapításra jutott, hogy az új szakasz kívánalmainak megfelelően nem tud együtt dolgozni a párt első titkárával, Rákosival – ami igaz is volt. Állásfoglalásával Nagy Rákosi menesztésére tett javaslatot, ez pedig az SZKP Elnökségének illetékességi körébe való beavatkozás volt.

Mindezek ellenére Hruscsov nem ajánlott teljes szakítást az 1953-as programmal, mindössze azt sürgette, hogy legyen végre rend Magyarországon. Számolják fel a gazdaság válságát, de úgy, hogy a szocializmus érdekei átmenetileg se csorbuljanak, ne bomoljanak föl a mezőgazdasági szövetkezetek, és ne csökkenjenek a hadiipari (vagyis egyben nehézipari) beruházások. Utóbbi a gazdasági élet alapja, előbbi pedig a munkás-paraszt szövetség létezésének legfőbb garanciája. Legyen teljes egység az MDP élén, Rákosi vezető szerepét vissza kell állítani, de „ Nagy elvtárs tekintélyét is meg kell őrizni”. Hruscsov tehát felkínálta a lehetőséget Nagy számára, hogy elismerve és elítélve hibáit csatlakozzon a régi-új politikához, ebben az esetben, ha nem is az első vonalban, de jelen maradhat a politikai életben.

2. Restaurációs kísérlet az új feltételek között

Moszkvából hazatérve azonban sem Nagy, sem Rákosinem tartotta magát a kapott útmutatáshoz. Rákosi nem elégedett meg a miniszterelnök fölött aratott győzelmével, ellenfelét végleg és teljesen meg akarta politikailag semmisíteni. E szándékát megkönnyítette, hogy Nagy Imre a bolsevik fegyelem íratlan szabályait felrúgva nem fogadta el vita nélkül a moszkvai bírálatot, hanem megkísérelte az új szakasz egyes elemeit megmenteni, a helyzetet legalább részben ellenőrzése alatt tartani. Nem volt hajlandó nyilvános önkritikát gyakorolva, szó nélkül az új elvárások mellé sorolni. De a szovjet kritika mögé felsorakozott MDP PB Rákosi vezényletével elítélte Nagy Imrét, és a moszkvai igényeket teljesen kielégítő határozati javaslat kidolgozásához látott hozzá.

De 1955-ben már nem lehetett ott és úgy folytatni az ország irányítását, ahol és ahogy 1953-ban Rákosiék abbahagyni kényszerültek. Ehhez sem a külső, sem a belső feltételek nem voltak adottak. Igaz ugyan, hogy a szovjet külpolitikai nyitást súlyos kudarcok is érték, mindazonáltal a nemzetközi enyhülés folytatódott, a nagyhatalmak még 1955-ben tárgyalóasztalhoz ültek Genfben – a potsdami tárgyalások után első alkalommal képviseltették magukat legfelső szinten –, és még ősszel felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunió az NSZK-val, továbbá sor került az osztrák államszerződés aláírására: Ausztria semleges állam lett, a szovjet csapatok pedig elhagyták az országot. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy Hruscsov, ha néha óvatosan lavírozva, máskor pedig pillanatnyi benyomásainak engedve, de mégis a sztálini rendszer egyes kinövéseinek lemetszésén munkálkodik.

Nagy Imre reformjai után azonban más volt az ország is, amelynek élére Rákosi visszakerült. Hiába nem volt hajlandó Nagy az önkritikára, félreállítani sem volt egyszerű, ennél radikálisabb, 1953 előtt még kézenfekvő megoldásokról nem is beszélve. Az amnesztiák, a megkezdett rehabilitációk után alig egy évvel már lehetetlen volt a miniszterelnök elítélése és bebörtönzése, noha ennek lehetősége is felmerült, de még azonnali leváltásának sem voltak meg a feltételei. Noha a KV 1955. márciusi határozata elítélte és megbélyegezte Nagy Imre politikáját, különböző bel- és külpolitikai okokra tekintettel Rákosi április közepéig kénytelen volt megelégedni azzal, hogy Nagyot – valós betegségének ürügyén – teljesen elszigetelte, szinte házi őrizetben tartotta. Csak három hónappal a moszkvai tárgyalások után fosztották meg előbb a pártban viselt tisztségeitől, majd a miniszterelnökségtől (utódja Hegedüs András lett) és egyéb pozícióitól, köztük még akadémiai tagságától is. A pártból való kizárására pedig még később, 1955 decemberében került csak sor, míg a Nagy Imre-kérdést, vagyis az általa képviselt politikai törekvések maradéktalan felszámolását a forradalom kitöréséig sem sikerült megoldani. Igazának tudatában az elvi tisztázást leginkább a háttérbe szorított miniszterelnök szorgalmazta, mindegyre írogatva tiltakozó memorandumait és vitairatait a magyar és szovjet pártvezetésnek (ezeket politikájának követői szűkebb körben is terjesztették).

Ebben Nagy kitartásán, elvi szilárdságán túl óriási szerepe volt az új szakasz eredményeképpen megváltozott légkörnek, valamint annak, hogy a miniszterelnök körül már 1954 végén egyre jobban körvonalazható tábor kezdett kialakulni. Még az új szakasz kezdetén, 1953. október 23-án tartottak vitát az Írószövetségben, ahol az előző hetekben a falvakban járt írók adták elő nagy vitát kavaró beszámolójukat arról, hogy milyen rombolást eredményezett az MDP parasztpolitikája. Ez alkalommal Kuczka Péter állt ki legélesebben a kormány, az új politikai irány mellett. 1954-ben, a szabadítások és a meginduló rehabilitáció következtében egyre szélesebb (párt)értelmiségi csoportok jutottak mély lelkiismereti válságba, amikor szembesültek az általuk szolgálni hitt eszmények és a valóság közötti szakadékkal. A krízist követő szigorú önvizsgálat a magyar írók javát az új politikai vonal elkötelezett hívévé tette, és már 1953 őszétől egymás után jelentek meg a valóságos helyzetet feltáró, önkritikus művek az Irodalmi Újságban Csoóri Sándor, Devecseri Gábor, Kuczka Péter, Örkény István, majd mások tollából is. 1954-re valóságos kis csapat kezdett Nagy köré szerveződni, részint volt kollégái és diákjai közül, akiknek a segítségével a mezőgazdaság gyökeres reformját igyekezett kidolgozni, részint politikusokból és írókból, újságírókból. Ez a pártellenzékinek nevezett csoport a miniszterelnök bukása után is kitartott az új szakasz politikája mellett, vállalva adott esetben az ezzel járó támadásokat is. De Rákosiék nem voltak képesek visszaidézni az 1953 előtti terror légkörét, a hivatalos vonal ellen lázadók büntetése összehasonlíthatatlan a klasszikus ötvenes években alkalmazott módszerekkel.

Ugyancsak 1954 folyamán egyre szélesebb támogatást kapott Nagy Imre politikája a magyar sajtóban is. Október végén a Szabad Nép szerkesztőségének taggyűlése viharos vita után foglalt állást az új szakasz mellett, egyben az annak érvényesülését akadályozó, visszahúzó erők, a lap vezetői, valamint Gerő Ernő és Farkasellen. Novembertől a Hazafias Népfront lapjává vált Magyar Nemzet szerkesztőbizottságában Gimes Miklós, majd később Losonczy Géza szálltak síkra a szocializmus reformja mellett.

Nagy Imre félreállítása után ugyan egymás után érték retorziók a politikája mellé felsorakozottakat: leváltották az Irodalmi Újság főszerkesztőjét, Molnár Miklóst, egymást érték a tisztogatások a Szabad Népnél, ahonnan még 1954 végén távozni kényszerült Kende Péter és Lőcsei Pál, majd 1955 áprilisában eltávolították többekkel együtt Méray Tibort. De hiába volt minden, az újságírók elmentek, de a kritikus szellem maradt, a sajtót nem lehetett többé az 1953-at megelőzően rá kiosztott szerepre kényszeríteni. És miközben a restaurálódó rákosista hatalom megkísérelte kiűzni ellenfeleit a magyar közéletből, a reformtábor tovább erősödött. 1955 januárjában megnyílt az értelmiség Kossuth Klubja Budapesten, ott alakult meg március 25-én a DISZ Petőfi Köre, melynek titkára Tánczos Gábor lett. A Kör ugyan az SZKP XX. kongresszusáig nem játszott jelentős szerepet, azt követően azonban az igaz szó erejével, a hibák és bűnök őszinte feltárásával, nyilvános megvitatásával a forradalmi követelések egyik legfontosabb erjesztőjévé, egységesítőjévé nőtt.

És ha nem is a Nagy Imre által elképzelt és tervezett ütemben, de folytak tovább a szabadítások. A kelet-európai koncepciós perekben kulcsszerepre kényszerített N. H. Field rehabilitációja lavinát indított el, egymás után omlottak össze az ő tanúvallomásaira is felépített hamis vádak. Ez Magyarországon leginkább a Rajk-per felülvizsgálatát sürgette, az azonban – Rákosi abban vállalt szerepe miatt – továbbra is tabu volt. De még 1954 végén kiszabadult Kéthly Anna, majd 1955-ben a MAORT-perben elítélt Papp Simon, a börtönből házi őrizetbe került Mindszenty József bíboros, majd Grősz József kalocsai érsek, és novemberben 1200 a Szovjetunióban elítélt társával együtt hazatért Kovács Béla, a kisgazdapárt egykori főtitkára. Az elítélt kommunistákat követően egymás után kerültek szabadlábra vagy könnyebb körülmények közé a nem kommunista politikusok és a gazdasági perek elítéltjei.

Az SZKP XX. Kongresszusa 1956. február 14-25.
Az SZKP XX. kongresszusa fordulópont volt az SZKP és a nemzetközi kommunista mozgalom politikájában és ideológiájában. A harmadik világháború elkerülhetetlenségét hirdető dogma elejtése, a békés egymás mellett élés meghirdetése új feladatokat rótt a Szovjetunió és a csatlós országok vezetőire. sztálin bűneit feltáró, leleplező titkos beszéde – jóllehet több mint harminc évig nem került széles nyilvánosság elé, mégis – azonnal egyre szélesebb körben terjedt el, miután felolvasták egyes kiemelt pártvezetők előtt, és megerősítette igazukban azokat, akik eddig is szemben álltak a sztálinizmussal, de megroppantotta azokat is, akik megkíséreltek változatlanul kitartani mellette.

A XX. kongresszus megoldhatatlan feladatok elé állította a változatlan személyi összetételű magyar pártvezetést. Rákosinak kellett a magyarországi desztalinizáció élére állnia, idehaza neki kellett feltárnia, lelepleznie a múlt hibáit, bűneit és azok elkövetőit, elsősorban saját magát, miközben ügyelnie kellett arra, hogy a párt első emberének (neki magának) a tekintélye semmiképpen se csorbuljon. Nehezen elképzelhető, hogyan gondolhatták a Kreml urai, hogy ez a feladat teljesíthető, de 1956 nyaráig egyenlő intenzitással szorgalmazták Magyarországon a desztalinizáció legalapvetőbb lépéseinek megtételét, vagyis a XX. kongresszus határozatainak megvalósítását, miközben ragaszkodtak a pártvezetés változatlan összetételéhez, elsősorban Rákosihoz. Az elkövetett törvénytelenségekért felelős személyt kellett találni, a szovjetek és a rendszer igazolása érdekében. Már 1953-ban mutatkozott szándék arra, hogy a felelősséget egyetemlegesen az amúgy is letartóztatásban lévő Péter Gáborra hárítsák. Ennek eredménytelensége után került előtérbe – már Nagy Imre elmozdítása után – Farkas Mihály, akit e szerepre valóságos felelősségén túl kiválóan alkalmassá tett az a körülmény is, hogy 1953-ban Nagy Imréhez csatlakozott, így az ő meghurcolása figyelmeztetés is lehetett az apparátus számára, ami jelezte volna, hogy azoknak, akik töretlen hűséggel kitartanak a vezér mellett, nem eshetik bántódásuk. Hamarosan kiderült azonban, hogy Farkas Mihály is kevés erre a szerepre. Már a XX. kongresszus előtt fölvetette egy párttaggyűlésen Szilágyi József Rákosi személyes felelősségét, majd 1956 márciusában a Budapest XIII. kerületi aktívaülésen Litván György tanár követelte a jelen lévő Rákosi lemondását.

A szovjetek azonban több okból kifolyólag is kitartóan ragaszkodtak Rákosi személyéhez. Egyfelől úgy értékelték, hogy a folyamatos személycserék tovább destabilizálják a vezetést, az országot, az 1953 óta bekövetkezett váltások már éppen elég nehézséget okoztak a pártnak, vagyis amennyiben lehetséges, kerülni kell a változtatást a magyar pártvezetés élén. Másfelől személyét garanciának tekintették arra, hogy Magyarországon nem kerül sor (önálló) reformpolitikára, ami sértené a szovjet vezetés érdekeit. Végül nem találtak Magyarországon olyan személyt, aki egyaránt megfelelt volna a szovjet elvárásoknak és a magyar viszonyoknak. Amikor 1956 júliusában végképp tarthatatlanná vált Rákosi az első titkár pozíciójában, magyar részről két lehetséges utód merült fel, ám mindkettővel szemben komoly kifogások voltak. Kádár János ugyan megjárta Rákosi börtönét, ez a magyar közvélemény előtt növelte hitelét, de Hruscsovék szemében inkább ellenérv volt az első titkárrá választása körüli vitában. Rontotta helyzetét, hogy ő is részes volt Rajk elítéltetésében és kivégzésében, ha nem is olyan mértékben, mint Rákosi, és személye ellen szóltak az 1945 előtti politikai tevékenységét ért bírálatok, elsősorban a KMP 1943-as likvidálásában játszott szerepe miatt. Nagy súllyal esett a latba, hogy jelölését a PB tagjai közé korábban Nagy Imre szorgalmazta, vagyis megválasztása engedmény(nek tűnhet) a jobboldal számára. A másik jelölt Gerő Ernő volt (végül ő lett Rákosi utódja), de mindenki tisztán látta, hogy ő nem lehet megoldás, hiszen mindvégig a legfelső vezetés része volt, lényegileg nem különbözött Rákositól, és személyével legalább olyan élesen állt szemben az egész társadalom. Az utódlás nehézségét jelzi, hogy fölmerült: ne válasszanak első titkárt, hanem a PB tagjai felváltva elnököljenek az üléseken.

Miközben azonban a szovjetek nem láttak lehetőséget Rákosi leváltására, az MDP első titkára nemcsak a magyarországi desztalinizációt akadályozta, hanem a Szovjetunió új külpolitikáját is. 1955-ben ugyan Belgrádban sor került a történelmi kibékülésre, ezt azonban követnie kellett volna a csatlós országok megbékélésének is. A szovjet elvárás ismeretében Rákosiban meg is volt erre a készség, noha a mundér becsületének védelmében egyetlen alkalmat sem szalasztott el a jugoszláv politika bírálatára. Tito azonban nem volt hajlandó megfelelő feltételek és garanciák nélkül megbékélni a magyarokkal, ami hozzájárult ahhoz, hogy csak félsikert eredményezett a szovjet külpolitika: megszűnt ugyan az éles szembenállás a jugoszlávokkal, de nem sikerült őket visszaterelni a táborba.

3. A reformtábor szélesedése – a hatalom gyengülése

A XX. kongresszust követően megélénkültek Magyarországon a reformokat követelő erők. A párton belül is egyre szélesebb csoportok akartak valódi változást, a párt gyökeres megújulását, és nemcsak Budapesten. A vidék megmozdulását segítette, hogy Nagy Imrekövetői közül többeket vidékre száműztek büntetésül, így került például Győr megyébe, a megyei ügyészség élére Kéri József, aki Nagy miniszterelnöksége idején a Minisztertanács pártszervezetének titkára volt. Mivel ezeket a személyeket sikerült a fővárosból eltávolítani, így valamelyest gyengült az ottani nyomás, ugyanakkor komoly erjesztőivé váltak a vidék reformok mellé való felsorakoztatásának.

Ebben az időszakban a Petőfi Kör megélénkülő tevékenysége adott új irányt és tartalmat a rákosista rend elleni küzdelemnek. Néhány héttel a XX. kongresszust követően a Kör már megtartotta első valóban nagyobb szabású és a jövő felé mutató rendezvényét, az egykori MEFESZ-vezetők baráti találkozóját a Kossuth Klubban. A májustól egymást követő szakmai vitákon mind szélesebb hallgatóság előtt egyre kényesebb kérdéseket feszegettek a felszólalók és hallgatóság. Újra nyilvánosság előtt kaptak szót az elmúlt években félreállított történészek (Kosáry Domokos), filozófusok (Lukács György és tanítványai), megtörtént a NÉKOSZ társadalmi rehabilitációja. A június 18-án a Magyar Néphadsereg Központi Tiszti Házában megtartott vitán Rajk Lászlóné a hallgatóság nyilvánossága előtt követelte férje, Ujhelyi Szilárd pedig az egész magyar társadalom rehabilitációját. Az alig egy hét múlva megtartott sajtóvitán elhangzott felszólalásában Déry Tibor a társadalmi bajokat a rendszer szerkezetéből eredeztette, és a gyökerekig hatoló átalakítás szükségességét vetette föl.  Losonczy Géza az ülés nyilvánossága előtt kért bocsánatot korábban elkövetett bűneiért, a közönség pedig tüntetően követelte Nagy Imre visszatérését a hatalomba. Andropov Moszkvába küldött jelentésében a vitát helyesen jellemezve úgy tájékoztatott, hogy az „lényegét tekintve a pártvezetés elleni tüntetéssé fajult”. Mindez már túlment a hatalom tűréshatárán – különös tekintettel arra, hogy a szervezők a következő ülés tárgyául a törvényesség megvitatását szánták –, és az MDP KV június 30-iki ülése elítélte a Petőfi köri vitákat, ami azok szüneteltetését eredményezte.

Forrás:Sulinet

 
A finn-szovjet háború
 
Az I. Világháború
 
Ezen a napon...

Karbantartás miatt nem üzemel! 

 
.::Szavazás::.
Lezárt szavazások
 
Űrkutatás
 
.::Idő::.
 
.::Hőtérkép::.

Kis Hőtérkép

Kis Hőtérkép Magyarországról
 
.::Linkek::.
 
Árpád-házi királyok
 
Legyen ez a kezdőlapod!
Beállítás Kezdőlapnak!
 
We Site
World-History: A legjobb Világ és Hadtörténelemmel foglalkozó oldal!
 
Utolsó frissítés

Utolsó frissítés:

2006.12.31/12:34

 
Az iraki háború
 
.::Hajózás::.
 
A Nagy Történelmi Korszakok
 
Mitológia
 
Vallások
 
GPS Geoláda
 
Szótár
 

Gyere és nézd meg a lovas és állatos blogom.Különbözõ érdekes történetekkel és sok friss blogbejegyzéssel.Jó nézelõdést!    *****    Ünnepi minijáték vár rád! Kattanj rá, küldd be a megoldást, és NYERJ! =)    *****    Az ASZTRO-suli mindenkit Szeretettel vár. Tanuld meg az asztrológiát a saját horoszkópod elemzésével -TELJESEN INGYEN!    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon akció! Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Párkapcsolati elemzés 2000 Ft. katt!    *****    Szereted a humort, jó zenéket? Szeretnél ilyen mûsorban részt venni? Keress oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!