I.

Ha igen röviden, tömören össze akarjuk foglalni az eseményeket, a következőket mondhatjuk: A magyarság kialakulásának hosszú útján jelentős állomás volt, amikor kivált a rokonnépek közül és lehúzódott a steppe szélére. Az Urál hegység déli lankáin lassan átalakultak kapcsolatai. Míg korábban a finnugor, majd az iráni népek játszottak jelentős szerepet történetükben, a Krisztus utáni 4-5. században török nyelvű népekkel kerültek kapcsolatba. Az ekkor már egyszerű földműveléssel és állattartással foglalkozó magyarság fokozatosan és lassan tért át a nomád életformára. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a magyarság egyes csoportjai csatlakoztak a steppe nomádjaihoz, de vereség esetén visszavonultak az erdő védelmében maradt testvéreikhez. Ha viszont győztesen, gazdagon érkeztek, a ligetes erdőben élő rokonaik is gazdagodtak. Ez a kettősség, amelyet egészen a honfoglalásig nyomon kísérhetünk, volt az egyik alapvető oka annak, hogy a magyarság nem szívódott fel a nomád török tengerben, meg tudta tartani nem csak nyelvét, de hagyományai, kultúrája egy jelentős részét is. Ugyanakkor fokozatosan alkalmazkodott az új viszonyokhoz, ami nem töréssel, hanem fejlődéssel járt.

Az ogurok

551-ben új események gyűrűztek végig az eurázsiai steppén. Belső-Ázsiában, a mai Mongólia területén, fellázadtak a türkök, akikről később az egész nagy népcsoportot elnevezték. Ők török nyelvet beszéltek, nyelvükben az ökör öküz-nek hangzott. Legyőzték korábbi uraikat, akiket a kínai forrásokban zsuanzsuanoknak, a tudományos irodalomban ázsiai avaroknak is neveznek. Ezeknek egy része is török nyelvet beszélt, s nagy csoportjaik rövid idő múlva nyugat felé menekültek. 555-ben már a Kaukázus környékén említik őket, s átmenetileg legyőzik a Kelet-Európában egy évszázada berendezkedett népeket. 562-ben a frankok ellen harcolnak, 568-ban pedig teljesen elfoglalják a Kárpát-medencét, és ott új birodalmat alkotnak. Nevüket avarként is említik a források. Az avar vándorlással szinte egy időben jelenik meg egy nép a Kaukázustól északra. 540 és 555 között itt említik először a források a kazárokat. Az avarok nyomában megérkeznek a belső-ázsiai türkök is, akiknek követe 568-ban a bizánci uralkodótól szökött avar rabszolgáik kiadatását is kéri. Egy rövid időre Kelet-Európa a keleti türkök uralma alá kerül, legalábbis ők nevezik ki a helyi vezetőket. A hatalmat csak az avarokkal kell megosztaniuk, akik a Kárpát-medencéből egészen a Dnyeper-Don közéig adóztatnak.

A 7. század elején újra változik a kép. A Bizáncban nevelkedett és ott megkeresztelkedett bulgár herceg, Kuvrat, fellázad az avarok ellen, a bizánci uralkodó segítségével lerázza az avar igát, s új országot alapít a Bug-Dnyeper-Don folyók között. Kuvrat ősei a Kubán felől vonultak a Dnyeper vidékére. Ez azért fontos számunkra, mert a helyükre költöztek a magyarok, akik ettől kezdve a Kubán és a Terek folyó vidékén élnek. Kapcsolataik a kazárokkal ettől kezdve jelentősek, de szomszédaik között fontos szerepet játszottak az alánok is. A 7. század közepén a kazárok, akik a Kaukázus északi részén éltek, megerősödnek, s valószínűleg szövetségben a magyarokkal, legyőzik a keresztény Kuvrat birodalmát, amit ekkor már fiai kormányoznak. A bulgár nép szétszóródik. 670 után egyes csoportjaik a Duna alsó folyásához vonulnak és megalapítják a Dunai Bulgár birodalmat. Más csoportjaik bevonulnak a Kárpát-medencébe, csatlakoznak az avarokhoz. Ez a bevándorlás okozza az avarok régészeti kultúrájában azt a jelentős változást, amelyet László Gyula a magyarok első honfoglalásának gondolt. Erről nem lehet szó, hiszen itt nem magyar, hanem török népek érkeztek, közöttük onogurok is, s honfoglalásról sem lehet szó, hiszen az avar hatalom, rövid megingás után újra helyreállt.

A Dnyeper-vidéki Bulgária bukása fontos esemény volt a magyarság életében. A magyarok, kazár parancsra vagy önszántukból nem tudjuk, de elfoglalták a bulgárok elhagyott területeit és beköltöztek a Dnyeper és az Al-Duna közötti területre. Az új kutatások szerint ez a 7. század végén történhetett. Ez az a terület, amelyet Etelköznek nevezett a magyarság. Amennyiben létezett Levédia az ennek a területnek a keleti vidékén Levedi törzsének szállásterülete volt. A 8. századtól kezdve a magyarság a kazár birodalom nyugati határait védte, szoros kapcsolatba került a Krim félsziget különféle népeivel, az itt lakó görögökkel és gótokkal is.

800 körül a kazár birodalomban érdekes események zajlottak. A birodalom két tűz közé került. A Kaukázuson át a világhatalomra törő arabok támadták már több mint száz éve, a Krím felől a bizánciak kísérelték meg befolyásukat kiterjeszteni. Ebben a helyzetben a kazár uralkodó egy harmadik világvallás, a zsidó felvétele mellett döntött. Ez egy hosszantartó folyamat végén dőlt el, s nem ment minden belső harc nélkül. A kazár uralkodóval szembeforduló csoport, akiket kabar néven jegyeztek fel a források, fellázadt. Leverésük elől a kabarok a magyarokhoz menekültek. Ez annyit jelentett, hogy 800 körül a magyarok már csak formailag voltak kazár alattvalók, valójában önálló törzsszövetséget alkottak, a Hétmagyarok népét, akikhez a kabarok három törzse, összevonásuk után, nyolcadikként csatlakozott. A kabar harcosok aktívan részt vettek az etelközi magyarság nyugati hadjárataiban. A magyarság jelentősége rohamosan erősödött. 838-ban valószínűleg ellenük építik meg a kazárok a Don mellett Sarkel erődjét és az ahhoz csatlakozó erődláncolatot, 862-től pedig rendszeresen szólnak a nyugati források arról, hogy a magyar csapatok részt vesznek az európai hatalmak harcaiban.

894-ben a magyarok, bizánci szövetségben, sikeresen támadják meg a dunai bulgárokat. Ugyanebben az évben azonban egy vereség eredményeképpen megindulnak nyugat felé a besenyők. 895-ben a magyarok újabb, döntőnek remélt támadást intéznek a dunai bulgárok ellen, de ebben az évben a bizánciak nem tartják be igéretüket, nem támadják meg a dunai bulgárokat, akik így teljes erejükkel a magyarok ellen fordulhatnak. A bulgárok által megvert kisebb magyar sereg visszafelé menekül Etelközbe, de eközben megérkeznek keletről a besenyők, akiknek nem sikerült betörniük a kazár birodalomba. Az etelközi magyarság harapófogóba kerül. Hogy ennek a vereségnek nem volt hosszantartó hatása az többek között annak köszönhető, hogy a magyarok fő serege Árpád vezetésével ekkor már a Maros vidékén volt. Az etelköziek Árpád után vonultak.

A honfoglaló magyarok az első időben csak a Tiszáig foglalták el a Kárpát-medencét, a Duna-Tisza köze meg amolyan gyepü lehetett. A honfoglalás, vagyis az egész Kárpát-medence lakható területeinek elfoglalása 902-ben fejeződött be. S még hosszú ideig a honfoglalók központi területe Kelet-Magyarország volt.

Mindezt azért kellett megismernünk, mert a következők keretéül szolgál.