|
II. rész
II.
Az általános nézet szerint a magyarság a kereszténység felvétele előtt sámánhitű volt. Ez a nézet azonban árnyalásra és lényeges kiegészítésre szorul.
A samanizmus a hitvilág egy sajátos rendszere, amelyet sok szál köt más hiedelemrendszerekhez, azoktól mégis néhány alapvető vonás révén elválasztható. A központban a sámán áll. A sámán elválasztandó a hiedelemvilágban cselekvőként működő minden más személyiségtől, így a jóstól, az orvosságos embertol, a rontó boszorkánytól stb.
A sámán olyan személy - férfi vagy nő - aki az elődeitől átszármaztatott készségek és maga által szerzett képességek révén a közössége és a túlvilág között kapcsolatot teremt, és magát tudatosan, különböző módokon és eszközökkel transzba tudja helyezni. A transz vagy eksztázis olyan megváltozott tudati állapot, amelynek folyamán a valós világ hang- és vizuális ingereire a sámán nem vagy csak csökkent mértékben reagál. A sámán képes arra, hogy az elhivatás élményével és egyúttal az ezzel járó pszichés krízisekkel együtt éljen. Fel tudja venni a kapcsolatot a túlvilági lényekkel, rendszerint a védő szellemekkel. A mélyebb transzban ez a kapcsolat a sámán saját lelkének repülése során történik. Ekkor képes a túlvilágban mozogni és a túlvilágiakkal kapcsolatot felvenni. Ezek megjelenését, néha távoli helyekrol való érkezését a transz beállta jelzi. A túlvilági lények sokfélék lehetnek, de meghatározza őket az a túlvilág amelyben a sámán tevékenysége lezajlik. Fő feladata a híradás és a segítés. A megváltozott tudatállapotban létrejött túlvilági kapcsolat rendszerint a közösség szolgálatában, annak érdekében, és a vele való együttműködésben jön léte. A sámán tevékenysége révén a túlvilág üzeneteinek közvetítojévé és értelmezőjévé válik, és ezért a közösség számára a túlvilággal szembeni biztonság érzését adja. A sámán rituális tevékenységének látható külsőségei - a rituális ruházat, a testdíszítés, a tevékenység mozgásformái és helye - a közösség hagyományai által meghatározottak. A sámán túlvilági útjához rendszerint eszközt használ, ez gyakran a dob, amelyen utazik.
A samanizmus finnugor és török elemei A samanizmus kutatásának modern eredményeit azért kellett összefoglalni, mert régebben a samanizmussal kötöttek össze sok olyan jelenséget is, amely nem tartozott oda. Az összehasonlító néprajz adataival valószínűsíteni lehet, hogy a honfoglaló magyarság a samanizmust ismerte, de forrásszerűen egyelőre nem tudjuk ezt kimutatni. A különféle lélekképzetek jelenléte a magyar folklórban és ezek esetleges visszatükrözodései a régészet által feltárt tárgyak ábrázolásain a régi hiedelemvilág maradványai lehetnek, de önmagukban nem bizonyítják a sámánizmus jelenlétét. Az ősi magyar sámán neve a táltos lehetett, de hasonló lehetett a funkciója a bölcsnek is. Míg az előbbi ősi finnugor tőből alakult, a bölcs eredete a török bügücsi. Ennek a törökségben kimutathatóan varázsló, kuruzsló, a mongolban sámán a jelentése, s ez utóbbi lehetett a jelentése a legrégibb török népeknél is. Alapszava a török bügü is él a magyarban bű-báj szavunkban és bűvöl igében. Ugyanez az érdekes kettősség figyelhető meg a gyógyító az orvosságos ember megnevezésében. A javas ősi finnugor szó, a jó, és gyógyít szavakkal azonos eredetű. Mellette az orvos közvetlenül török jövevény, de végső soron az alapszó iráni eredetű, ahonnan egyébként más finnugor nyelvekhez is eljutott. A sámán és a gyógyító, orvosságos ember mellett a magyaroknál is létezhetett például esőcsináló. Az esőcsinálót, aki kövekkel varázslatot végez, vihart, esőt támaszt, jól ismerjük azon török népeknél, amelyek a magyarsággal közvetlenül kapcsolatban voltak. A sámán kozmikus világképében a világ három osztatú, a túlvilág, az evilág és a alvilág hármasságára oszlik. Ezt a három világot a világfa köti össze. Ennek a világfának az ábrázolását megtaláljuk szinte minden népnél, és megvan honfoglaláskori régészeti tárgyainkon is. A sámán erre a fára mászik fel. A túlvilág hatalmasságaival a sámán transzban, magyarul révületben, rejtve érintkezett. Visszatérve a rejtezve, dobon mint lovon tett túlvilági útjáról, elmondja mit tud, hogyan kell élni, mit kell tenni.
Az Égisten kultúra A samanizmus mellett, ha tetszik felett volt a magyarság körében egy másik vallási rendszer, amelyet az összehasonlító vallástudomány tengrizmusnak nevez. Ez az Égisten, Tengri tisztelete. Ezt a hiedelemrendszert a nomád birodalmak népeinél találjuk meg, köztük a törököknél. A 732-ben elhunyt Köl tegin, a türkök nagyhatalmú uralkodója, sírfeliratában az Égistenhez hasonlítja magát, s elmondja, hogy az Égisten teremtette. Egy 921-ben Bagdadból a Volga vidékére utazó arab, Ibn Fadlán arról számol be, hogy a baskiroknak (nagy valószínűség szerint a volgai magyaroknak) tizenkét istenük volt, de közöttük a leghatalmasabb az Ég istene. Egy Mahmud al-Kásgári nevű mohamedán török azt írja 1074 körül, hogy A pogányok - Isten pusztítsa el őket - az eget Tengrinek nevezik, s mindent, ami nagyon kimagaslik, mint például egy hegy, vagy egy fa azt is Tengrinek nevezik és ilyen dolgok előtt hajlonganak. Innen van, hogy a bölcs embert tengriken-nek hívják. Mi minden ilyen tévedés elől Istennél keresünk menedéket. Az érdekes csak az, hogy ez a tudós török, aki munkáját azért írta, hogy az araboknak bebizonyítsa, a török nyelv is lehet szent nyelve az iszlámnak, az istent, vagyis Allahot, ellentétben későbbi társaival ha nem arabul, hanem törökül ír, maga is Tengrinek nevezi. Ez az Égisten igen ősi. Az indoeurópai népek istent jelölő szava, mind a görög Zeus, mind a latin Jupiter az ősi dyeus pater az Ég Atya megjelölésből származik. Ez az Égisten teremtő is, de nem a semmiből, hanem a már meglevőből. A régi törökök kétfajta teremtést ismertek. Az első az elválasztás aktusa. Ez is igen ősi, megvan a Szentírásban is: Isten szólt: legyen világosság és világos lett. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtőlÖ (Ter I, 1:3-4). A törökök másik fogalma a teremtésre a már meglévő dolgokból való új létrehozása. Erre egy olyan igét használtak, amelyet a magyarok is átvettek. Ez a szó ma gyárt-nak hangzik, a régiségben gyarat alakban is előfordul. Agyagból korsót gyártunk. Bilge kagán türk feliratában a kagán azt mondja magáról, hogy ő Tengriteg tengri jaratmis türk Bilge kagan, vagyis a Tengrihez hasonló, Tengri által teremtett (jaratmis gyártott) török Bilge kagán. Egy másik régi török szövegben Tengri az, aki mindent, jót és rosszat teremtett (edgüg, anyigag kop - Tengri jaratmis). A Szentírásban pedig azt olvassuk: És akkor az Isten megalkotta az embert a föld porából (Ter I, 2: 7).
A steppe török népeinek környezetében élt magyarok átvették az Égisten kultuszát. De továbbélt közöttük a régi samanizmus is. Még jóval a honfoglalás után is élt a szent helyek tisztelete. Szent László törvényeiben még azt olvassuk: Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz, kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek. Egy örmény szerző arról tudósít, hogy a Kaukázus északi oldalán elő kazároknak volt egy pogány szent fájuk. Mikor áttértek a keresztény hitre, ebből a fából faragtak Szent Keresztet
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
