IV.

Bölcs Leó nevezetes Taktika című művében 904 és 912 között azt írja, hogy a bulgárok csak annyiban különböznek a magyaroktól, hogy a bulgárok megkeresztelkedtek és elfogadták a bizánciak erkölcseit, elhagyták nomád és pogány szokásaikat, míg a magyarok (nála türkök) ezt még nem tették meg. A szamanída vezérnek Dzsajhaninak, tulajdonított, minden valószínűség szerint Ibn Hurdadzbih művére visszamenő leírás azt írja az Etelközben élő magyarokról, hogy a magyarok, akik a Duna partján vannak, a másik parton látják azt a népet, amelyet Wanandarnak hívnak, és akik mind keresztények. Ez a Wanandar a bulgárok Onogundur nevéből alakult, és a magyarban nándor alakban van meg. A dunai bulgárok fővárosát ezért hívták még a középkor végéig is Nándorfehérvárnak, vagyis Bulgárfehérvárnak. A magyarok és a keresztény nándorok, vagyis a dunai bulgárok kapcsolata jóval a honfoglalás előtti időre nyúlik vissza. A dunai bulgárok térítése hosszú folyamat volt, minket itt most csak a történet utolsó részei érintenek. Részben az etelközi magyarsággal való kapcsolatok miatt, de részben azért is, mert a bulgár események elrettentő például is szolgáltak a később megtérni kívánóknak.

852-ben került uralomra Bulgáriában Boris, aki a Krum (814-831) és Omurtag (831-836) alatti fénykor helyreállítására törekedett. Boris tisztában volt azzal, hogy népe megkeresztelkedése elkerülhetetlen. Keményen letörte a nemesség ellenállását, ötvenkettőt fejeztetett le közülük, de ugyanakkor szemben állva Bizánc nyomasztó szomszédságával, Róma felé tájékozódott. S ez majdnem sikerrel járt. 863-ban azonban a bizánci hadsereg, átmenetileg felszabadulva az arab nyomás alól, felvonult a bulgár határra és a hajóflotta is megjelent a bizánci igények hangsúlyozása végett. 864-ben Borist bizánci papok keresztelték meg. A keresztségben a Mihály nevet kapta, keresztapja Mihály a bizánci császár tiszteletére. Boris azonban nem adta fel a függetlenségre való törekvést. Kihasználva a konstantinápolyi belső harcokat, Rómába küldött papokért. I. Miklós a portói püspököt Formosust, a későbbi pápát, küldte misszionárius püspökként Bulgáriába. A számítás majdnem be is vált. Igaz ugyan, hogy 867 augusztusában Photius a konstantinápolyi pátriárka szinódust hívott össze, amely kiközösítette a római püspököt. Ez a lépés azonban csak napokig volt érvényben, Bizáncban ugyanis 867-ben új dinasztia került hatalomra. A macedón Basil könyörtelenül végzett elődjével, s trónra lépése után azonnal elmozdította Pothiust. Basil visszahozta a korábban lemondatott Ignatiust és őt tette meg Konstantinápoly pátriárkájának. Basil és Ignatius levélben ismerték el Róma főhatóságát. I. Miklós 867. november 13-án halt meg, s már nem kaphatta kézhez ezt a történelmi jelentőségű iratot, élete munkájának egyik legfontosabb gyümölcsét.

869-ben hívták össze a negyedik Konstantinápolyi Zsinatot. Ennek egyik feladata volt, hogy formálisan is jóváhagyja Photius elmozdítását és Ignatius visszahelyezését. Ez meg is történt és a pápai küldöttek jelenlétében Photiust és híveit ünnepélyesen kiközösítették. Ekkor azonban váratlan dolog történt. Három nappal a zsinat hivatalos befejezése után, de még mielőtt a küldöttek útnak indultak volna hazafelé, megérkezett Konstantinápolyba a bulgár uralkodó Boris küldöttsége. Az uralkodó értesülve a Róma-barátdöntésekről azt kérte, hogy határozzanak a bulgár egyház hovatartozásáról is, és járuljanak hozzá, hogy a bulgár egyház Rómához tartozzon. Ez Bulgária függetlenségét jelentett volna. A már útra készülődő zsinati tagok újra összegyűltek és főleg a keleti egyházfők befolyása alatt úgy döntöttek, hogy a bulgár egyház tartozzon Konstantinápolyhoz. Ma sem tudjuk, hogy Boris valójában hogyan számított. Ugyanis Rómával is vitában állt. Boris azt kérte Rómától, hogy érseket kapjon, s személy szerint Formosust. Az új pápa, II. Hadrián azonban, félve Formosus növekvő hatalmától ezt megtagadta. Lehet, hogy a Rómával kialakult feszültség irányította ismét Konstantinápoly felé. Akárhogyan volt is azonban, a zsinati döntés szabaddá tette Basil kezét és hamarosan sikerült elérnie a Rómából érkezett missziós papok kiutasítását Bulgáriából. A bulgár egyház elvesztése motiválta azután II. Hadriánt, hogy támogassa Cirill és Methód tevékenységét. Boris 889-ben halt meg, utóda Vladimir, majd 893-tól Simeon volt.

Az etelközi magyarságnak szoros kapcsolata volt a dunai bulgárokkal, akik a Kárpát-medence déli részét is uralmuk alatt tartották. Ez a kapcsolat közel kétszáz évig tartott. A 9. század közepétől kezdve a Bulgáriában tevékenykedő misszionáriusok kapcsolatba kellett, hogy kerüljenek a Duna túlsó oldalán tanyázó magyarokkal is. Ennek a kérdésnek a kutatása előtt nagy nehézségek tornyosulnak. Ugyanis a dunai bulgárok folyamatosan és rohamosan elszlávosodtak, másfelől a bulgár egyház nyelve Methód tanítványainak megérkeztéig görög, majd később szláv volt. Hogy mégsem teljesen reménytelen ez a kutatás, arra egy példát idéznék. A régi bulgároknál a pogány szentély neve kapiste volt. Ennek végződése az iste már szláv képző, de az alapszó török és azonos azzal, amit mi kép formájában vettünk át a törökből. Nem lehet véletlen, hogy a keresztény bulgárok a pogány bulgárok pogány szobrait, képeit török szóval illették. A szó első magyar előfordulását a Gyulafehérvári Sorokból 1315 körül ismerjük (mai átírásban) szent oltáron kenyér képében. Vagyis több mint három évszázaddal a honfoglalás után a szónak még mindig kultikus jelentése van.

Ugyanakkor, mint ezt a honfoglalás körüli eseményekből is látjuk, Bizánc is igyekezett megnyerni a magyarokat, elsősorban azért, hogy a bulgárokat sakkban tartsa. Biztosak lehetünk abban, hogy nem csak a honfoglalás után jártak magyar küldöttségek Bizáncban. S forrásszerűen is igazolni tudjuk, hogy magyarok éltek Konstantinápolyban, például a testőrségben, a hadseregben. Philotheos 899-ben összeállított művében arról ír, hogy mely ünnepeken kiket hogyan, hová kell az udvari lakomához leültetni. Azok között, akiket az alsóbb asztalokhoz kell meghívni a testőrség idegen népbeli tisztjei között fel vannak sorolva türk néven a magyarok is.