1. A keresztény kelet hanyatlása

1.1 Az első jelek
Kr. u. 638 - ban egy februári napon Omar kalifa fehér tevéje hátán bevonult Jeruzsálem városába. Piszkos, kopott ruhában érkezett, serege durva, toprongyos alakokból állt, de fegyelmük kifogástalan volt. A kalifa oldalán ott volt a meghódolt város legfőbb tisztviselője, Szophróniosz pátriárka. Omar egyenesen Salamon templomának helyéhez vonult, oda, ahonnan jó barátja, Mohamed a mennybe emelkedett. A pátriárka csak nézte őt, ahogy ott állt, Krisztus szavaira gondolt és könnyezve mormolta: látjátok a pusztító utálatosságot, amelyről Dániel próféta szólott". Ezután a kalifa a keresztények szentélyeit akarta megnézni. A pátriárka elvezette a Szentsír - templomhoz, s mindent megmutatott neki. Még a templomban voltak, amikor a muszlim ima órája elérkezett. A kalifa megkérdezte, hol teríthetné le imaszőnyegét. Szophróniosz arra kérte, maradjon, ahol van. Omar mégis kiment az előcsarnokba, mondván, hogy túlbuzgó követői majdan az iszlámnak követelik a helyet, ahol imádkozott. Igaza lett. Az előcsarnokot kisajátították a muszlimok, míg a templom megmaradt annak, ami volt, a kereszténység legszentebb helyének. Mindez a város megadásának feltételei szerint történt. A próféta maga rendelte el, hogy a pogányok térjenek meg, máskülönben a halál fiai lesznek, de a biblia népei, vagyis a keresztények és a zsidók megtarthatják, és háborítatlanul használhatják szent helyeiket, azzal a kikötéssel, hogy újakat nem építhetnek, fegyvert nem hordhatnak és lóra sem szállhatnak. Ezeken felül pedig fizetniük kell a fejadót, a dzsizját is. Ennél jobb feltételeket Szopróniosz nem remélhetett, amikor oltalomlevele birtokában elment az Olajfák - hegyére, hogy találkozzon a kalifával, akinél kisebb rangú személynek nem volt hajlandó átengedni a várost. Jeruzsálemet ekkor már több mint egy éve ostromolták. Az ostromharcban járatlan és erre a célra rosszul felszerelt arabok tehetetlenek voltak az újonnan helyrehozott erődítményekkel szemben. A városban ekkor azonban már alig volt mit enni, felmentő seregre pedig nem számíthattak. Az egész vidék az arabok kezén volt, Szíria és Palesztina városai is mind elestek. A császári flotta védelme alatt álló kaiszareiai parti helyőrséget nem számítva, a legközelebbi keresztény hadsereg Egyiptomban volt. A szokásos feltételek mellett Szophróniosz annyit tudott még elérni, hogy a város császári tisztviselői és családjuk ingóságaikkal együtt elhagyhassák a várost és letelepedhessenek a part mentén Kaiszareiában.

1.2 Róma alkonya keleten
Nem volt már emberi hatalom, amely Róma keleti tartományaiban megállíthatta volna a romlást. A Római birodalom egész fennállása alatt megvolt a kelet és nyugat lappangó ellentéte. Akthiumnál a nyugat győzött, de a kelet legyőzte hódítóit. A birodalom két legnépesebb és leggazdagabb tartománya Egyiptom és Szíria volt. Itt folyt a legjelentősebb ipari termelés; hajóik és karavánjaik ellenőrzésük alatt tartották az egész keleti kereskedelmet; anyagi és szellemi kultúrájuk egyaránt magasabb rendű volt, mint a nyugati, és nem csupán hagyományaik ősi volta okán, hanem a korabeli civilizált világban a Római - birodalom egyetlen riválisának számító szászinida Perzsia közelsége miatt is. A kelet befolyása rohamosan nőtt, míg végül Nagy Konstantin császár keleti vallásra tért, és székhelyét is keletebbre, a Boszporusznál fekvő Bizáncba helyezte át. A következő század folyamán, amikor a belső bajok miatt meggyengült birodalomnak a barbár támadásokkal kellett szembenéznie, a nyugati rész ebben összeomlott, ám a keleti hála a Konstantini politikának, átvészelte ezt az időt. Galliában, Spanyolországban, Afrikában, a távoli Britanniában és végül Itáliában barbár királyságok jöttek létre, miközben a keleti tartományokat Konstantinápolyból továbbra is a római császár kormányozta. A római vezetés soha nem volt különösebben népszerű Szíriában és Egyiptomban. A konstantinápolyi, nagyrészt a külső körülmények miatt, hamarosan még elkeseredettebb ellenkezést váltott ki. A nyugat elszegényedésével Szíria kereskedői és Egyiptom kézművesei elvesztették piacaikat. Az állandó perzsa háborúk elvágták a sivatagon át Antiókhiába és a libanoni városokba vezető utat, nem sokkal később pedig, az Abesszin birodalom bukását követő arábiai zűrzavar miatt azokon a Vörös - tengeri útvonalakon is megszűnt a forgalom, amelyeket az egyiptomi hajósok, illetve Petra, Transzjordánia és Dél - Palesztina karavántulajdonosai ellenőriztek. Konstantinápoly a birodalom legjelentősebb piaca lett; a császári politika által támogatott távol - keleti kereskedelem északabbra, Ázsia sztyeppéin át keresett közvetlen utakat. Ez viszont Alexandria és Antiókhia lakóit érintette érzékenyen, hiszen máris irigykedve tekintettek az egyre inkább fölébük kerekedő, felkapaszkodott városra.
A nyílt háborúskodás végül vallási okok miatt tört ki. A pogány császárok türelmesek voltak a különböző helyi kultuszokkal. Ez azonban nem volt elmondható a keresztény uralkodókról. Mivel a kereszténység semmilyen más vallás létjogosultságát nem ismeri el, így arra akarták felhasználni, hogy az alattvalókat egységesen a kormányzathoz kössék. A teológiában nem különösebben járatos Konstantin igyekezett egyesíteni a vitáktól akkoriban megosztott keresztény egyházat.
A hatodik század során rosszabbra fordult a helyzet. Iustinianus nyugati háborúi hosszasan elhúzódtak, és meglehetősen sokba kerültek a birodalomnak. Ezen kívül zavart keltettek valláspolitikájában is, ráadásul magasabb adókkal kellett súlytani a keleti alattvalókat anélkül, hogy kárpótlásul bármilyen előnyökhöz jutottak volna. Leginkább Szíria szenvedte meg ezeket a háborúkat, a pénzügyi terheket a perzsa hadsereg állandó portyái, valamint az ország területét megrázó katasztrofális földrengések sora súlyosbította. Ebben a helyzetben csak az eretnekek virultak. A szír monofizitákat Theodóra császárnő támogatásával az edesszai Baradeus Jakab tette ütőképes erővé. Egyházukat ettől kezdve jakobita egyháznak nevezték.
602 - ben Phókasz, egy egyszerű katona foglalta el a trónt. uralkodónak kegyetlen volt és alkalmatlan is. Míg Konstantinápoly a terror alatt nyögött, a provinciákban mindenfelé kisebb lázadások és polgárháborúk dúltak a vallási szekták és pártok között. Anthiókiában a jakobita és a nesztoriánus pátriárkák teljesen nyíltan, egy közös tanácskozáson vitatták meg, hogy mitévők legyenek az ordodoxok ellen. Büntetésül Phókasz hadsereget küldött rájuk, amely - a zsidók segítségével - tömegesen mészárolta le az eretnekeket.

1.3 Perzsa háborúk
610 - ben Phókaszt egy fiatal Örmény nemesi ivadék, Afrika provincia kormányzójának fia Hérakleiosz letaszította a trónról. Ugyanebben az évben II. Khoszroész Perzsia királya befejezte az előkészületeket a birodalom lerohanására. A perzsa háború tizenkilenc évig tartott. Tizenkét évig a birodalom csak védekezett, mialatt a perzsa had egyik fele elfoglalta Anatóliát, a másik része pedig Szíriát igázta le. Antiókhia 611 - ben esett el, Damaszkusz 613 - ban. 614 tavaszán Shahrbaráz perzsa hadvezér Palesztina földjére lépett, és amerre járt, feldúlta az országot és lerombolta a templomokat. Egyedül a betlehemi Születés - templom menekült meg, de csakis azon okból, mert az épület homlokzatán lévő mozaik a három királyokat perzsa ruhában ábrázolta.
Április 15 - én körülzárta Jeruzsálemet. Zakariás pátriárka, hogy elkerülje a vérontást kész lett volna feladni a várost, a keresztény lakosság azonban nem volt hajlandó engedelmesen megadni magát. Május 5 - én a Jeruzsálemben lévő zsidók segítségével a perzsa hadsereg betör a városba, és borzalmas vérengzés veszi kezdetét. A perzsa katonák és a segédkező zsidók válogatás nélkül mészárolták le a városban lakókat. A források szerint körülbelül 60 000 ember pusztul el és körülbelül 35 000 - t adnak el a perzsák rabszolgának. A városban őrzött szent ereklyéket, a Szent Keresztet és a keresztre feszítés eszközeit ugyan korábban már elrejtették, de a perzsák megtalálják őket, és Shahrbaráz a pátriárkával együtt elküldi őket ajándékba Perzsia keresztény királynőjének, a nesztoriánus Merjemnek. Jeruzsálemet és környékét olyan mértékben elpusztította a perzsa hadsereg, hogy az mind a mai napig látható. Három évvel később a perzsák előrenyomultak Egyiptomba, és egy év leforgása alatt meghódítják az egész országot, az északi hadtesteik pedig elérik a Boszporuszt. Jeruzsálem eleste az egész kereszténységet megrázta. 622 - ben Hérakleiosznak végre sikerül összeszednie magát, a hadseregét ünnepélyesen Istennek ajánlotta és keresztény harcosként a sötétség erői ellen indult harcba. A későbbi nemzedékek őt tekintik az első keresztes lovagnak.
A hadjárat sikeres volt. Hérakleiosz 627 decemberében Ninivénél legyőzi a perzsa haderőt. 628 elején Khoszroész meghal, és utóda békét kér, amelyet egy évvel később sikerül érvényesíteni. A meghódított tartományok ekkor kerülnek vissza a birodalomhoz, Konstantinápoly pedig ünnepli a győzelmét. Hérakleiosz a következő tavasszal délre indult, hogy visszaszerezze a Szent Keresztet, és Jeruzsálembe vigye.

1.5 Arab invázió, a római Afrika bukása
Hérakleiosz ekkor ébredt rá, hogy az arab inváziót komolyan kell vennie, de nem volt elég embere a védekezésre. A perzsa háborúban igen súlyos veszteségek érték, majd a háború végével a hadsereg nagy részét gazdasági okokból feloszlatta és senki sem lelkesedett, hogy belépjen katonának. Az egész birodalmon egyfajta kimerültség és pesszimizmus lett úrrá. Ebben a helyzetben a császár a szíriai csapatok élén fivérét, Theodóroszt küldte Palesztinába rendet teremteni. Theodórosz két egyesült arab fősereggel ütközött meg Jeruzsálemtől délnyugatra Gabathánál, ahol súlyos vereséget szenvedett. A Dél - Palesztinában biztonságban lévő arabok pedig a Jordán folyótól keletre vezető kereskedelmi úton nyomultak előre, és az egész vidék rövid idő alatt - 635 augusztusára - a kezükre került. Ekkor Hérakleiosz igazán megrémült. Némi nehézség árán két csapatot küldött délre. Az egyik az Örmény Vahan herceg irányítása alatt örmény újoncokból, illetve jelentős számú arab keresztényből állt. A másik vegyes állományú csapatot Theodórosz vezette. A Jarmúk folyó mellett Galileai-tengertől délkeletre, dühöngő homokviharban vívták meg a döntő csatát 636 augusztusában. A keresztény sereg volt a nagyobb, az arab pedig az ügyesebb. A harc kellős közepén hirtelen a tizenkétezer arab keresztény átpártolt az iszlám sereghez. Nem szerették Hérakleioszt, ráadásul a fizetségük is hónapok óta elmaradt. Nem volt nehéz megszervezni az árulást és ez el is döntötte a csata kimenetelét. A keresztény hadsereg csaknem az utolsó emberig odaveszett. Palesztina és Szíria nyitva állt a hódítók előtt. Hérakleioszt Antiókhiában érte a vesztett csata híre. Úgy gondolta, hogy Isten keze sújtott le rá unokahúgával, Martinával kötött vérfertőző házassága miatt. Mivel sem pénze, sem pedig embere nem maradt, hogy tovább védje a tartományt, ezért hajóra szállt és visszatért Konstantinápolyba.
Az arabok rövid idő alatt lerohanták az egész országot. Az eretnek keresztények habozás nélkül megadták magukat. A zsidók pedig hathatós segítséget nyújtottak az araboknak azzal, hogy kalauzolták őket. Szervezett ellenállasba csak két nagy Palesztinai városban, Kaiszareiában és Jeruzsálemben, illetve a Perzsa határon Pellában és Darában ütköztek. A jarmuki csata hírére Szophóriosz megerősítette Jeruzsálem védelmét, amikor azonban értesült arról, hogy az arab sereg már Jerikó alatt van a városban lévő szent ereklyéket az éj leple alatt hajóval Konstantinápolyba szállíttatta, nehogy a hitetlenek kezére kerüljenek. Jeruzsálem több mint egy évig állta az ostromot. Kaiszareia és Dara 639 - ig tartott ki, de ekkor már magányosan küzdöttek. A kelet metropolisza Antiókhia egy évvel korábban elesett és a Szuezi - földszorostól az Anatóliai - hegységig az egész országot az arabok uralták. Eközben Róma ősi ellenfelét, Perzsiát is romba döntötték. 637 - ben elfoglalták Irakot, majd a következő évben birtokba vették az egész Iráni - fennsíkot, 651 - ben elérték a Perzsa - birodalom keleti határait és az afgán hegyeket.
Ez alatt 639 decemberében Amr muszlim hadvezér négyezer katonájával lerohanta Egyiptomot. A tartomány közigazgatása meglehetősen zűrzavaros volt ezekben az években tehát Amr könnyedén talált szövetségeseket. Az arab sereg 640 - re elfoglalta egész Felső - Egyiptomot, 641 áprilisában pedig elesett Babilon is. Ezek után már Alexandriát sem lehetett tovább tartani, mivel egész Egyiptom arab kézen volt. 642 - ben Alexandria megadja magát. A kereszténység még egy kísérletet tett a tartomány visszahódítására. 645 elején Amr hadvezért visszahívják Medinába, ekkor Konstantinápolyból a tengeren át hadsereg érkezik Manuelosz vezetésével, könnyedén visszaszerzi Alexandriát, és eljut Fusztatig - a mai Kairó - az Amr által alapított új városig. A hírre Amr visszatér Egyiptomba és visszaszorítja a keresztény sereget. Manuelosz egészen Alaxandriáig hátrál, de látva a keresztény lakosság teljes közönyét neki sem fog a város védelmének, hanem harc nélkül visszahajózik Konstantinápolyba.
Ezzel Egyiptom mindörökre elveszett. 700 - ra az egész római Afrika az arabok kezére kerül. Tizenegy évvel később Hispániát is elfoglalják. 717 - ben az arab birodalom a Pireneusoktól egészen Közép - Indiáig húzódik, katonái pedig Konstantinápoly ellen készülnek.
.......itt átugrunk néhány száz évet, amikor a keresztény egyházon belül ellentétek uralkodnak és az éppen uralmon lévő uralkodók csak keveset törődnek az elvesztett keleti tartományokkal........
.......valamint igazából nem is az arab hódítók ellen indultak keresztes hadjáratok - nem is indulhattak, hiszen a keresztény Európát túlságosan lekötötték a saját belső ügyei -, hanem az utánuk következő Szeldzsuk törökök által megszállt Jeruzsálem visszafoglalása érdekében.....