|
A szegények hadjárata
3. A szegények hadjárata
3.1 Az első csapatok útja Konstantinápolyba
Remete Péter 1096 áprilisában érkezett Kölnbe és lassan kezdte felmérni, hogy mennyi nehézség vár egy ilyen tömeges vállalkozás vezetőjére. A lelkes hívek hatalmas és módfelett tarka serege sokfelől érkező és egészen különféle emberekből állt. Némelyek egész családjukat - asszonyokat és gyerekeket is - magukkal hozták. Nagy résük földműves volt, de akadt közöttük városlakó, lovag családok sarja, valamint egykori útonálló és törvénysértő is. Egyetlen közös vonásuk a hitbuzgalmuk volt. Nagyon fontos volt mozgásban tartani az összegyűlt sokaságot, hiszen a középkori Európában csak kevés helyen volt hosszabb időre elegendő tartalékélelem egy ekkora sereg számára. Köln és térsége éppenséggel elég gazdag volt, és a várost a folyón is jól meg lehetett közelíteni. Péter ki akarta használni ezeket az előnyöket, hogy egy ideig Kölnben maradhasson. Feltehetően a helyi nemesek egy részét szerette volna megnyerni a keresztes hadjárat ügyének. A szavára hallgató németek között ott volt a kisebb nemesek élén Hugó tübingeni gróf, Schwarzenbergi Henrik gróf, Tecki Valter és Zimmern grófjának három fia.
A franciák azonban türelmetlenek voltak, és Nincstelen Valter úgy döntött, hogy nem vesztegel tovább. Néhány ezer honfitársával mindjárt a húsvéti ünnepek után elhagyta a várost és elindult Magyarország felé. A Duna völgyében május 8 - án érte el a magyar határt. Onnan Kálmán magyar királyhoz küldetett engedélyért, hogy átvonulhasson az országon, és a segítségét kérte a sereg ellátásához. Kálmán barátságosnak mutatkozott és a hadsereg minden különösebb kellemetlenség nélkül haladt át az országon, majd Zimonynál a Száván átkelve Belgrádnál léptek Bizánc területére.
Belgrád katonai parancsnoka ugyancsak meglepődött, amikor meglátta a megérkező keresztes sereget. Valter élelmet követelt serege számára Belgrádban, de a termést még nem takarították be, a városnak pedig nem volt tartaléka így Valter csapatai fosztogatni kezdték a környéket. A Belgrád környéki fosztogatások hírére a város parancsnoka fegyverhez nyúlt. Nincstelen Valter emberei közül sokat megöltek a harc során, mások bennégtek egy templomban. Valter végül mégis eljutott Naisszoszba Bulgária provincia helytartójának székhelyére, ahol Nikétász kormányzó ellátta élelemmel, és ott tartotta, míg Konstantinápolyból utasítás nem érkezett, majd kísérettel továbbküldte Valtert. Nikétász valószínűleg Nincstelen Valtertől tudta meg, hogy Remete Péter és jóval nagyobb serege nem lehet messze, és elindult Belgrádba, részben, hogy Péterrel találkozzon, másrészt, hogy Zimony magyar kormányzójával kapcsolatba lépjen. 3.2 Remete Péter útnak indul
Péter április 20 - a körül indult el Kölnből. A németek eleinte kigúnyolták prédikációit, majd később ezrek csatlakoztak hozzá, és számuk nagy valószínűség szerint megközelítette a húszezret. A Dunánál a sereg két részre bomlott és a társaság egy része hajóval folytatta útját lefelé a folyón. A fősereg Sopronnál lépte át a Magyar határt, a német lovagok lóháton, Péter szamáron, de a sereg jelentős része gyalog jött. Jobb utakon napi 25 mérföldet is megtettek. Kálmán király Remete Péter követeit ugyanolyan szívélyesen fogadta, mint Valtert, csupán arra figyelmeztette őket, hogy a fosztogatásokat meg fogja torolni. A már egyesült sereg július 20 - án érkezett meg Zimonyba. Itt kezdődtek a problémák. A kormányzót talán megrémítette a hatalmas sereg, és kísérletet tett a rend szigorítására, de Péter serege gyanakodott. Talán hallottak valamit Nincstelen Valter seregének megpróbáltatásairól, és féltek, hogy a kormányzó forral, valamit ellenük. Igencsak megdöbbenve látták a zimonyi vár falára kifüggsztett keresztes fegyvereket és ruhákat. Ez még Valter seregének egy kis csapatától származott, akik lemaradva a hadtól megpróbáltak kifosztani egy Zimony vára melletti bazárt. Ezt persze a kormányzó megtorolta, és miután az elfogott katonákat megfosztotta fegyvereiktől és ruháiktól, meztelenül Valter után zavarta őket. Mégis talán minden rendben ment volna ha nem kerekedik vita egy pár cipő eladása körül. Az eset lázadáshoz vezetett, ami aztán szabályos ütközetté fajult. Valószínűleg Péter szándéka ellenére történt, hogy emberei Geoffroy Burel vezetésével rárontottak Zimonyra és bevették a fellegvárat. Hatalmas élelmiszerkészletet zsákmányoltak, és az egy pár lábbeli körül keletkezett vita négyezer magyar életébe került. A történtek után Kálmán megtorlásától tartva nagy sietve átkeltek a Száván. Amennyi faanyagot csak össze tudtak szedni a környéken, azt mind magukkal vitték, hogy tutajokat építhessenek belőle.
Nikétasz rémülten látta az eseményeket Belgrádból és megpróbálta a folyón való átkelést egyetlen gázlóra korlátozni. A csapatai főleg jól szervezett besenyő zsoldosokból álltak, akikre bizton támaszkodhatott. Az ő feladatuk lett volna uszályaikkal biztosítani, hogy a keresztesek a megfelelő helyen keljenek át. Amikor a besenyők megpróbálták egyetlen gázlóra korlátozni az átkelést, a keresztesek megtámadták őket. Több hajójukat elsüllyesztették, a fedélzeten tartózkodó katonákat elfogták és megölték. A Belgrádhoz érkező sereg teljesen kifosztotta, majd felgyújtotta az akkorra néptelen várost. Ugyanis Nikétasz látta, hogy ekkora sereggel képtelen megbirkózni és visszavonult a tartomány központjába. A városlakók a kormányzó távozása után elhagyták Belgrádot, és a környező hegyekbe menekültek.
Remete Péter július 3 - án érkezik Naisszoszba, és azonnal a kormányzóhoz küld élelmiszer utánpótlásért. Ekkorra már Nikétasz katonai támogatást kért Konstantinápolyból, akik majd a kereszteseket odakísérik. A tartomány központjában nagy számú helyőrség tartózkodott, amit Nikétasz a környékbeli besenyő és magyar zsoldosokkal még meg is erősített, de arra nem volt már embere, hogy kíséretet adjon Péter serege mellé. Másrészről pedig nagyon veszélyes lett volna ha egy ekkora had hosszan Naisszoszban vesztegel, ezért túszokat kértek Pétertől arra az időre, amíg az élelem összegyűlik, és azt is kikötötték, hogy amint együtt a készlet azonnal tovább kell vonulniuk. A keresztesek Geoffroy Bulert és Breteuil -i Valtert adták át túszként. A helybeliek ellátták a sereget a szükséges mennyiségű élelemmel, és egyesek még csatlakoztak is hozzá.
Másnap reggel a keresztesek nekivágtak a szófiai útnak, de néhány német katona indokolatlanul felgyújtotta a város mellett álló malmokat. Ezt hallva Nikétasz csapatokat küldött a hátvéd sereg ellen, hogy ejtsenek túszul néhány harcost. Péter, aki már mérföldekkel előbbre járt mit sem sejtett arról, hogy mi történik a sereg végén, mígnem egy a menet végéről előresiető ember nem hozott hírt róla. Ekkor visszafordult, hogy kiváltsa a foglyokat. Csakhogy míg Remete Péter és Nikétasz tárgyalt, a keresztes seregben árulásról és harcról pletykáltak, és erre egy kisebb csapat megtámadta a város erődítményeit. A helyőrség visszaverte őket és ellentámadást indított, majd mialatt Péter visszatért a táborba és megpróbálta lecsendesíteni őket egy másik csapat újra megrohanta a várost. Ezért Nikétasz rászabadította az összes fegyveresét a keresztesekre, súlyos csapást mérve rájuk, és szétszórta őket. Sokan meghaltak és szintén sokan fogságba estek ekkor a keresztesek közül. A harcban Péter a magával hozott pénzt is elveszítette, valamint minden tartalékuk odaveszett. A keresztesek a környező hegyekbe menekültek és másnap indultak tovább a sereg maradékával. Ekkor derült ki, hogy a hadsereg körülbelül negyedrésze elveszett a harcban. Július 12 - én értek Szófiába. Itt már várta őket a Konstantinápolyból kirendelt kíséret, akiknek meg volt hagyva, hogy ne engedjék a kereszteseket három napnál tovább egy helyen tartózkodni. Innentől csendes volt az útjuk.
Augusztus 1 - én megérkeztek Konstantinápolyba, de a sokat tapasztalt Alexioszban nem keltett jó benyomást a felvonuló keresztes had. Félt tőle, hogy ha Ázsiába érnek odavesznek mind egy szálig a jól szervezett török haderővel szemben. Másrészt a fegyelmezetlenségük miatt mindenképpen az volna a legjobb ha mielőbb elhagynák a város környékét. Bár magába Konstantinápolyba csak kis csoportokat engedtek be, az egész környező terület felügyelete megoldhatatlan volt. Ezért tehát mégis sürgősen átszállították a már egyesült keresztes sereget a Boszporuszon.
3.3 Harcok a Szentföldön, a keresztesek kudarca
Az ázsiai partokon kihajózott teljes keresztes haderő igen rendezetlenül és fegyelmezetlenül vonult végig a Márvány - tenger partján, feldúlva, fosztogatva minden utjukba kerülő települést, legyen az iszlám, vagy keresztény. Ekkorra azonban vita támadt a seregen belül, az egyik oldalon a németek és az itáliaiak álltak, a másikon pedig a franciák. A németek és itáliaiak otthagyták Pétert, és egy Rajnald nevű itáliai urat választottak a vezetőjüknek. A hadsereg nyugatnak fordult és eljutottak egy a keresztesek által Civetotnak nevezett erőditett táborig, amelyet Alexiosz a brit zsoldosainak készített elő. Táborhelynek nagyon alkalmas hely volt ez, mivel a tengeren könnyedén el lehetett látni utánpótlással. Alexiosz arra bíztatta Pétert, hogy várja be a fősereget és csak azután támadjon a hitetlenekre, de ekkorra tekintélye erősen megcsappant. A keresztes sereg ahelyett, hogy pihent és erőt gyűjtött volna, egymással versengve fosztogatta a vidéket. Eleinte csak a közvetlen környéket, majd később óvatosan behatoltak a török területekre is, és fosztogatták a falvak lakosságát, akik mind keresztény görögök voltak. Szeptember közepén néhány ezer francia eljutott egészen a szeldzsuk szultán fővárosa, Nikaia kapujáig. Kifosztották a környező falvakat, begyűjtötték az ott talált állatokat és termést, és kegyetlenül lemészárolták a szintén keresztény lakosságot. A városból ugyan küldtek ellenük csapatokat, de ezek vereséget szenvedtek.
Az eredményes francia portya felébresztette a németek féltékenységét, és Rajnald hatezer fős német sereggel útnak indult. Eljutottak Nikaián túlra, útközben ők is fosztogattak, de megkímélték a keresztények életét, egészen addig, míg Xerigordon várához nem értek. A várat sikerült elfoglalniuk, és mivel egy jól felszerelt élelmiszer raktárat találtak, úgy tervezték, hogy a várból fognak portyákat indítani a környékre. A szultán eközben értesült a vár elestéről és egy nagylétszámú jól felszerelt sereget küldött a visszafoglalására. A keresztesekkel ellentétben jól szervezett és fegyelmezett török haderő pillanatok alatt szétszórta Rajnald lesben álló embereit és körülvette a várat. Itt tudni kell, hogy Xerigordon egy dombra épült és a váron belül nem volt kút, ivóvízzel a völgyben lévő forrás látta el a lakóit. Nyolc nap vergődés után Rajnald feladta a várat. Azt ígérték neki, hogy megkímélik életét, ha elhagyja hitét, erre ő kinyitotta a török sereg előtt a kapukat. Mindazok akik megmaradtak hitükön, meghaltak, a többi hitehagyott pedig fogságba esett. A hír, hogy Xerigordont elfoglalták a németek csak október elején jutott el a civetot - i táborba, amikor a vár már újra török kézen volt. Sőt török kémek olyan híreket terjesztettek el a táborban, hogy a németek bevették Nikaiát is. Erre az egész tábor felzúdult, és követelték, hogy azonnal indulhassanak Rajnald után - azon az úton, amelyen a török sereg lesben állt. A veztőik nemigen tudták volna visszatartani őket, de kiderült az igazság Rajnald vállalkozásának kimeneteléről. Erre a felzúdulás pánikba csapott át. A hadsereg vezetői összegyűltek, hogy megtárgyalják a következő lépéseket. Remete Péter ekkor már nem volt velük, egyébként is elveszítette még a látszólagos irányítást is a sereg felett. A seregben mozgolódás támadt, hogy álljanak bosszút Xerigordonért. Nincstelen Valternek sikerült meggyőznie a vezetőket, hogy várják meg Péter, akinek nyolc napon belül vissza kellett volna térnie. Péter azonban nem tért vissza, és közben jelentés érkezett, hogy a török sereg közeledik Civetot felé. A felelőségteljesebb vezetők úgy gondolkodtak, hogy míg Péter nem tér vissza várjanak a döntéssel. Geoffroy Burel viszont, maga mögött tudva a hadsereg bizalmát, amellett volt, hogy ostobaság volna nem elébe menni az ellenségnek. Végül az ő akarata érvényesült és a teljes, közel húszezer főt számláló keresztes sereg október 21 - én hajnalban megindult - most már mondhatjuk - a végzete felé. A táborban csak az öregek, nők és a gyerekek maradtak hátra.
A török haderő a tábortól alig három mérföldre rejtőzött, az út mentén, ahol egy szűk erdős völgybe ér. A keresztesek mit sem sejtve, rendezetlenül, nagy robajjal közeledtek, élükön a lovagokkal, mikor a völgyben a fák közül váratlanul nyílzápor zúdult rájuk elpusztítva a sereg lovasságát. A maradékuk nyomában a török sereggel egészen a gyalogságig szorult vissza. Sok lovag bátran harcolt, de nem tudták megfékezni a seregen úrrá lett pánikot. Néhány perc alatt a keresztes had egy része odaveszett, a többiek pedig fejvesztve menekültek Civetot felé. A táborban éppen reggeli misét tartott néhány pap, mikor közéjük rontottak a pánikba esett menekülők, nyomukban a török haddal. Tényleges ellenállás nem volt. Itt veszett el a keresztes sereg nagy része. A törökök csak a fiatal lányoknak és fiúknak kegyelmeztek, akiket később eladhattak rabszolgának. Csak mintegy háromezer szerencsés keresztes jutott el a tengerpartig, ahol bevették magukat egy régóta nem használt, romos várba. A menekültek a szanaszét heverő faanyagból egy hevenyészett erődöt tákoltak és így visszaverhették az utánuk zúduló törökök támadását. A vár kitartott, de a nap közepére a csatamezőn minden elveszett. Mindent holttestek borítottak a rajtaütés helyétől egészen a tengerpartig, a halottak között ott voltak a sereg összes vezetői, a katasztrófát meggondolatlanságával kiváltó Geoffrey Burel és néhány nemes kivételével, bár ők is súlyosan megsebesültek. Amikor besötétedett egy görög, aki a sereggel tartott csónakba szállt, hogy hírt vigyen Konstantinápolyba a vesztett csatáról. Alexiosz császár azonnal erősítést küldött a tengeren, és amint a bizánci hajók megérkeztek a török sereg visszavonult a szárazföld belsejébe. A túlélőket felvették a hajókra és visszatértek Konstantinápolyba, ahol egy külvárosi negyedet kaptak, de fegyvereiket nem tarthatták meg.
A szegények hadjárata ezzel az epizóddal ért véget. Nagyban hozzájárult a háború kimeneteléhez a keresztes hadseregben uralkodó kiképzetlenség, szervezetlenség, a vezetőik ostobasága és elbizakodottsága. Ez a keresztes hadjárat eleve kudarcra volt ítélve a harcedzett és fegyelmezett török haderővel szemben. Nyilvánvalóvá lett, hogy fegyelem és megfelelő vezetés nélkül csupán a hit nem fogja megnyitni az utat Jeruzsálembe.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
